Ókortudományi Társaság

2018. december 13.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság
2018. december 21-én pénteken du. 5:00 órakor tartandó
felolvasó ülésére, amelynek programja

Bartos Zoltán:
Széth isten állata

Tamás Ábel:
Catullus „triptichonja” a kíváncsiságról (carm. 5, 6, 7)

című előadásai.

Helye:
ELTE BTK A épület, Kari Tanácsterem
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, földszint.

Az előadások témája:

Bartos Zoltán:
Széth isten állata

Széth isten az államalapítás korától jelentős szerepet játszik az egyiptomi mítoszok világában. A Piramisszövegektől kezdve rendszeresen megfigyelhető lényének kettős vonása: Ozirisz meggyilkolása révén a rend felforgatója, Hórusz ellensége, más kontextusban viszont Hórusz társa, az újbirodalmi túlvilági vezetőkben a Napisten védelmezője is lehet. Bár az isten harcias lénye a ramesszída kor elején még megbecsült státuszt élvez, alakja az Újbirodalom végétől egyre inkább démonizálódik, ábrázolásait pusztítják, korábbi pozitív szerepeiben lecserélik. A kutyafélékre emlékeztető testű, szokatlan fejformájú, szögletes fülekkel és kétfelé ágazó farokvéggel ábrázolt Széth-állat azonosítására számos kísérlet történt a 19. század óta, de a kérdés máig nem tekinthető lezártnak. Az előadás a Széth-állattal kapcsolatos nézetek összefoglalásán túl javaslatot tesz egy új azonosításra.

Tamás Ábel:
Catullus „triptichonja” a kíváncsiságról (carm. 5, 6, 7)

Előadásom Catullus három költeményét tárgyalja, melyek elrendezése jó eséllyel tulajdonítható a szerzőnek. Míg a két szélső (5. és 7.) vers jól ismert – ezek Catullus híres csókversei –, annál csekélyebb figyelem övezte a recepcióban az általuk közrefogott 6. carment. David Wray (2001) és Charles Tesoriero (2006) interpretációjával összhangban én is úgy vélem, hogy a catullusi költői én a középső, 6. carmenben épp azt teszi, ami ellen az 5. és 7. carmenekben küzd: kíváncsiskodik. Értelmezésem szerint a három versből összeálló „triptichon”, a curiositas problematikájának meglepően széles spektrumát mozgósítva, a kíváncsiságot mint par excellence költői beállítódást mutatja fel.

2018. november 08.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság
2018. november 16-án pénteken du. 5:00 órakor tartandó
felolvasó ülésére, amelynek programja

Németh Attila:
Seneca és a titkos cenzor

Bollók Ádám:
A késő ókori elit temetkezései a Kelet-Mediterráneumban: kereszténység és társadalmi reprezentáció

című előadásai.

Helye:
ELTE BTK A épület, Gombocz Zoltán terem
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, földszint 47.

Az előadások témája:

Németh Attila:
Seneca és a titkos cenzor

Seneca mindennapos meditációs gyakorlatában a lélek racionális részét a standard sztoikus monista tanítással szemben osztottnak ábrázolta: éjszakai önvizsgálata során egy titkos, a racionális lélekrészen belül elkülönült cenzor normatív állításokkal feddi meg Senecát a nap során kikémlelt helytelen tetteiért (De Ira 3.36). De vajon ki ez a kém? Van-e bármilyen filozófiai szerepe vagy mindössze Seneca retorikai-poétikai eszköze a meditatio minél élénkebb ábrázolására? Előadásomban ennek a különös lelki entitásnak az azonosítására teszek kísérletet. Eredetének nyomai Seneca leveleihez vezetnek és a Luciliussal folytatott sermo komplex kérdéskörére irányítják a figyelmet, ezért a nyomozás során olyan kapcsolatokat is megvizsgálok, mint az egyes beszélői hangok egymáshoz és az olvasóhoz való viszonyai a levelekben, az olvasó eltérő pozíciója a levelek és Seneca többi filozófiai művének értelmezése során, valamint az episztoláris forma filozófiai következményeit Seneca filozófiájában.

Bollók Ádám:
A késő ókori elit temetkezései a Kelet-Mediterráneumban: kereszténység és társadalmi reprezentáció

Az európai történeti és régészeti kutatásban hosszú ideig széles körben elfogadottnak számított az az alapfeltételezés, amelynek értelmében a kereszténység elterjedése az élet számos más területe mellett a halálhoz és a temetéshez való viszonyt is gyökeresen átformálta az ókor utolsó évszázadai során. A késő ókori keresztények temetkezéseit a legtöbben a tudatosan vállalt visszafogottsággal, sokszor kifejezett szegénységgel társították, sírjaikat egyszerűnek és a társadalmi reprezentáció drága kellékeitől mentesnek feltételezve. A szegényesség és a „mellékletnélküliség” annak ellenére is mintegy a keresztény temetkezések szinonimáivá váltak, hogy pusztán a római katakombák freskókkal gazdagon díszített hypogeumai és a keresztény témákat hordozó faragott márvány szarkofágok sora is határozottan jelezte: a keresztény közösségek szegény és jómódú tagjai közötti különbségek nem tűntek el teljesen a halál pillanatában. Az előadás e különbségek kifejeződési formáit veszi vizsgálat alá egy olyan térségben, a Mediterráneum keleti felében, amelynek keresztény temetkezései a Róma városi katakombákkal ellentétben sohasem kerültek igazán a kutatás fókuszába. A rendelkezésre álló 4‒7. századi írott és régészeti forrásanyag áttekintésével arra kíván rámutatni, hogy kereszténység és társadalmi reprezentáció a késő ókorban korántsem álltak egymással olyan éles kontrasztban, mint azt a modern tudományos konszenzus alapján várhatnánk.

2018. október 15.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság
2018. október 19-én pénteken du. 5:00 órakor tartandó
felolvasó ülésére, amelynek programja

Fröhlich Ida:
„A Pap, akinek szégyene felülmúlja dicsőségét” (1QpHab XI, 12)
A prófétai interpretációk műfaja és szerepe a qumráni közösség hagyományában

Németh András:
Új Polybios részlet egy vatikáni palimpszesztben

című előadásai.

Helye:
ELTE Bölcsészettudományi Kar, A épület
Kari Tanácsterem
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint

Az előadások témája:

Fröhlich Ida:
„A Pap, akinek szégyene felülmúlja dicsőségét” (1QpHab XI, 12)
A prófétai interpretációk műfaja és szerepe a qumráni közösség hagyományában

A prófétai és zsoltár-szövegekhez speciális módszerrel készült interpretációk (pesarim) a qumráni közösség jellegzetes műfaját képviselik. A művek az interpretált szövegek szavait a Hasmóneus királyság korának személyeivel és eseményeivel azonosítják; a szereplők neveit azonban fedőnevek helyettesítik. Habakkuk próféta könyvének peser-jét a kutatás a közösség „rejtjelezett” történetírásának tartja. A mű utalásainak túlnyomó része azonban a közösség ellenfelei – a Gonosz Pap, a Hízelgő Dolgok Magyarázói és mások – viselt dolgaira vonatkozik. Az előadás az ókori keleti legitimációs irodalom tükrében kívánja vizsgálni a művet és szerepét a közösség hagyományában.

Németh András:
Új Polybios részlet egy vatikáni palimpszesztben

Az előadásomban egy új Polybios töredék felfedezésének körülményein keresztül mutatom be, miként lehet egy jól ismert és sokat tanulmányozott bizánci kódexben új antik töredékeket találni. A Vat. gr. 73 kódexéhez az Excerpta Constantiniana gyűjtemény egyik 10. századi eredeti kötetének pergamenleveleit hasznosították újra a 14. században, sok egyedi történeti szöveget mentve át az utókor számára. Angelo Mai, miután felismerte a lemosott szöveg fontosságát, kémiai reagensek segítségével a kézirat jelentős részét elolvasta, de a beavatkozása olvashatatlanná tette a kódex számos pergamenlevelét. A multispektrális fényképezés segítségével, illetve a bizánci kivonatolási technika tanulmányozásával több történetíró hagyományozott szövege több ponton jelentősen javítható. Így sikerült 13 teljesen új sorral, illetve még 6 sorban jelentős javításokkal kiegészíteni egy erősen sérült Polybios töredéket, amely Hasdrubál feleségének és gyermekeinek a 3. pun háború végén elkövetett öngyilkosságát meséli el (38. könyv).

2018. május 9.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság
2018. május 18-án pénteken du. 5:00 órakor tartandó
közgyűlésére* és felolvasó ülésére, amelynek programja

éves rendes közgyűlés
(a Társaság latinversenyének eredményhirdetése, beszámolók, tisztújítás, a Társaság díjainak átadása)

és

Németh György:
Baitmo és a végzet hajója
című előadása.

Helye:
Az ELTE Bölcsészettudományi Karának
Kari Tanácsterme
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint

Az előadás témája:

Németh György:
Baitmo és a végzet hajója

Az előadás áttekinti az antik átoktáblák típusait és szerkezeti sajátosságait, majd egy hadrumetumi (ma Sousse) démonalak ábrázolásának eddigi értelmezéseit ismerteti. Mivel ezek közül egyik sem tűnik kielégítő magyarázatnak, felveti a démonábrázolás esetleges keleti eredetét.

* Határozatképtelenség esetén megtartandó esetleges megismételt közgyűlés időpontja 17.45. (az előadás után), amely a megjelent tagtársak számarányától függetlenül határozatképes.

2018. április 20.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság áprilisi ülésén,
2018. április 20-án, pénteken 17.00 órától
emlékezik meg Szilágyi János György születésének 100. évfordulójáról.

Az elhangzó két előadást a Szépművészeti Múzeum Szilágyi János György ösztöndíjának tavalyi nyertesei tartják. Előtte Radnóti Sándor emlékezik meg Szilágyi János Györgyről.

Lindner Gyula:
Kerényi, Meuli, Burkert és a görög vallástörténet-írás új útjai

Gábor Sámuel:
Héra, Dionüszosz, Inó, és a dionüszoszi őrület hérai eredete

Helye:
ELTE Bölcsészettudományi Kar, A épület
Kari Tanácsterem
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint

Az előadások témája:

Lindner Gyula:
Kerényi, Meuli, Burkert és a görög vallástörténet-írás új útjai

Az utóbbi két évtized antik vallástörténeti kutatásai a 20. század túlnyomó részében érvényes, a rituálét és a vallási praxist középpontba helyező megközelítéssel szemben egészen más szempontok mentén közelednek a görög és a római vallások megértése felé. A szemléletváltás során a személyes vallásosság, az egyéni vallási tapasztalat és az isteni szférára/numinózusra egyéni kultuszokkal, rituális gesztusokkal, dedikációkkal felelő ember került a kutatás fókuszába: a ma meghatározó vallástörténészek egyaránt úgy látják, hogy az emóciók, a személyes isten-ember kapcsolatok, a hit, a polis-vallás statikus modelljével szemben a nem-hivatalos kontextusban megvalósuló, nyitott, egyéni választáson alapuló rituális formák vizsgálata az antik vallások keretén belül igenis gyümölcsöző lehet. Az előadás ezen vallástörténeti paradigmaváltás felől szemlélve vizsgálja a görög-római vallástörténet-írás meghatározó tudománytörténeti és módszertani csomópontjait, és ezek keretében helyezi el Kerényi Károly, Karl Meuli és Walter Burkert munkásságát.

Gábor Sámuel:
Héra, Dionüszosz, Inó, és a dionüszoszi őrület hérai eredete

A görög mitológiában Inó két fontos szerepet tölt be: Athamasz (thesszáliai vagy boiótiai) király felesége és gyermekeinek (Learkhosz, Melikertész) anyja, illetve Dionüszosz isten dajkája. Athamasz feleségeként Inó két családi dráma részese: 1) Az Athamasz‒Nephelé házasságból született Phrixosz és Hellé mostohaanyjaként megpróbálja Phrixoszt csellel elpusztítani, de Nephelé, az első, isteni feleség végül kimenti fiát, aki egy arany gyapjas kos hátán Kolkhiszba menekül. 2) Amikor Athamasz Inó után Themisztót veszi el feleségül, egy a saját, Phrixosz elleni ármánykodásához hasonló, csak épp az ő gyermekei ellen irányuló merényletet egy másfajta csellel a visszájára fordít, és így saját fiai, Learkhosz és Melikertész helyett Themisztó gyermekei vesztik életüket, sőt az új feleség maga is öngyilkos lesz.
Az ezekhez az esetekhez motívumaiban hasonló, sőt akár ezek közvetlen folytatásaként is felfogható dionüszoszi történetben Inó szintén Athamasz felesége. De a gyerekgyilkosság ezúttal nem emberi viszálykodás és ellenségeskedés következtében, hanem az istenek közötti konfliktusok emberi áttételei miatt következik be: a csecsemő Dionüszosz gondozását magára vállaló Athamasz‒Inó házaspárt Héra azzal bünteti, hogy őrületet bocsát rájuk: Athamasz megöli a nagyobbik fiút, Learkhoszt, Inó pedig Melikertésszel a tengerbe veti magát, és halálukban istenekké (Leukotheává és Palaimónná) válnak.
Inó tehát, aki már Homérosznál istennővé lett halandóként szerepel (Odüsszeia 333–353.), az egymást feltűnően ismétlő „Athamasz és felesége”-történetek egyik, nagyon is emberi érzelmeket mutató kulcsszereplője, aki ugyanakkor az isteni gyermek dajkájaként és – további elbeszélésekben – bakkhánsnőként tipikus dionüszoszi nőalak is.
Az ő esetén keresztül előadásomban azt próbálom megmutatni, hogy a görög mítoszokban Dionüszosz tipikus bosszúeszközeként ismert őrület, amellyel az ellene szegülőket családtagjaik megölésébe hajszolja (ld. elsősorban Agaué és Pentheusz, a Minüasz- és a Proitosz-lányok, illetve Lükurgosz esetét), hogyan kapcsolódik másfelől Hérához is: az „őrült Dionüszosz” őrülete mintha maga is a hérai féltékenység terméke lenne.

2018. március 13.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság
2018. március 23-án pénteken du. 5:00 órakor tartandó
felolvasó ülésére, amelynek programja

Vér Ádám:
Asszír győzelmi rituálék

és

Kiss Dániel:
Az olvasó győzelme vagy a selejt diadala?
Az ősnyomtatványok szerepe C. Valerius Catullus szöveghagyományában

című előadásai.

Helye:
ELTE Bölcsészettudományi Kar, F épület
Kerényi terem
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/F, magasföldszint

Az előadások témája:

Vér Ádám:
Asszír győzelmi rituálék

Az Újasszír Birodalom közmondásosan katonaállam volt, ennek megfelelően az állami önreprezentáció leghangsúlyosabb tényezője a katonai győzelmek bemutatása, valamint maguk az alávetettek és a tőlük szerzett adó/zsákmány felsorakoztatása volt – ez egyaránt vonatkozik a palotadomborművek képi programjára és a királyfeliratok szövegeire. Ráadásul a birodalom háromszáz éves fennállása idején (Kr. e. 911–612) nagy átlagban minden évre jutott egy asszír hadjárat, arra számíthatnánk tehát, hogy a győzelmeket követő diadalmenetekről és győzelmi rituálékról rengeteg ábrázolás és leírás készülhetett, ám érdekes módon egyáltalán nem ez a helyzet. Bár a birodalom legkorábbi időszakából is fennmaradtak triumphus-ábrázolások, csupán a birodalom utolsó jelentős uralkodója, Aššur-bān-apli tette önreprezentációjának hangsúlyos elemévé az asszír győzelmi rituálékat, és ezek különösen jól adatolhatóak a Kr. e. 653-ban vezetett elámi hadjáratot lezáró diadalmenetek esetében.

Előadásomban megpróbálom összegyűjteni és rendszerezett módon bemutatni az asszír győzelmi rituálékra vonatkozó sporadikus képi és írott forrásokat, és ezek segítségével választ találni arra a kérdésre, miért a birodalom utolsó évtizedeiben vált ez a királyi önreprezentáció központi témájává.

Kiss Dániel:
Az olvasó győzelme vagy a selejt diadala?
Az ősnyomtatványok szerepe C. Valerius Catullus szöveghagyományában

C. Valerius Catullus versei 125 kéziratos másolatban maradtak fenn. Ezeknek a túlnyomó része a XV. századi Itáliában keletkezett, ahol a humanista olvasók javításai annyira összemosták az egyes kéziratcsaládokat, hogy máig nem sikerült teljesen feltérképezni a szöveghagyományt. Így nem lehet tisztázni egyes kéziratok forrásértékét, ami végső soron az eredeti szöveg rekonstrukcióját is megnehezíti. Jelen előadás a szöveghagyomány egy részét, az ősnyomtatványokról másolt kéziratok csoportját térképezi fel. Ezeknél is komoly problémát jelent a szövegkontamináció, azaz az eltérő származású olvasatok összemosódása; azonban a hagyomány sajátosságai és néhány szerencsés véletlen lehetővé teszik a csoport tagjainak azonosítását és eredetük viszonylag pontos megállapítását. A kutatás nemcsak Catullus szöveghagyományára és egyes kéziratainak a forrásértékére vet fényt, hanem a reneszánsz Európa olvasási kultúrájára és a könyvnyomtatás bevezetésének a következményeire is.

2018. február 9.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság
2018. február 16-án pénteken du. 5:00 órakor tartandó
felolvasó ülésére, amelynek programja

Bencze Ágnes:
Az aiginai Onatas és a tarentumiak
Gondolatok a koraklasszikus kori szobrásziskolák problémájához
és

Grüll Tibor:
Orbem terrarum subicere
Világbirodalmi törekvések és földrajzi ismeretek az ókori Rómában

című előadásai.

Helye:
Az ELTE Bölcsészettudományi Karának
Kari Tanácsterme
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint

Az előadások témája:

Bencze Ágnes:
Az aiginai Onatas és a tarentumiak
Gondolatok a koraklasszikus kori szobrásziskolák problémájához

Taras (Tarentum) archaikus és klasszikus kori életének egyik legfontosabb régészeti emlékanyaga a város szentélyeiben felajánlott fogadalmi terrakotta-szobrocskák sok ezer darabos sorozata. Ennek az emlékanyagnak a szisztematikus áttekintése során figyeltem fel egy olyan formai csoportra, amely a Kr. e. V. század első felében válhatott népszerűvé a tarentumiak körében, és szoríthatta ki a korábban használt, késő archaikus stílusú alkotásokat. Másképpen fogalmazva: ennek a csoportnak a megjelenése mintha egyértelmű és végleges ízlésváltozás dokumentuma lenne a dél-itáliai poliszban. Az új művészi formanyelv gyökereit keresve arra a megállapításra jutottam, hogy annak legközelebbi rokonai Aiginához kötődnek. Ez annál érdekesebb, mivel az írott források (elsősorban Pausanias) tanúsága szerint a Kr. e. VI. század vége és a Kr. e. V. század közepe között Aigina kiemelkedő jelentőségű szobrászati hagyomány hazája volt – ennek az irodalmilag jól dokumentált művészeti hagyománynak az azonosítása a fennmaradt régészeti emlékanyagban azonban máig is megoldatlan problémát jelent. A korszakkal foglalkozó kutatók egy része magát a lehetőséget is elutasítja, hogy formai alapon felismerhető volna a híres „aiginai iskola”. Szintén Pausanias tudósítása szerint azonban a tarentumiak valamikor a klasszikus kor hajnalán, talán a Kr. e. 460-as évtizedben, nagyszabású győzelmi emléket állítottak Delphoiban – amelynek alkotója a legnevesebb aiginai szobrász, Onatas volt.

Grüll Tibor:
Orbem terrarum subicere
Világbirodalmi törekvések és földrajzi ismeretek az ókori Rómában

A mai térképekre pillantva nehéz megértenünk, miként állíthatta Augustus a Res gestae első mondatában, hogy „az egész földkerekséget a római nép uralma alá vetette”. Az első római hódítók az Eratosthenés-féle világtérképre hagyatkoztak, amikor Pompeiustól kezdve Caesaron át Augustusig az egész oikumenére kiterjedő birodalomról álmodoztak. Csakhogy a diplomácia, a hódítások és főképp a kereskedelem révén egyre újabb és újabb adatok váltak ismertté az oikumené valós kiterjedéséről. Ez már az első században is feszegette az eratosthenési világképet, de a második század derekán működő Ptolemaios világtérképe nyomán már végleg szakítani kellett az orbis terrarum = orbis Romanus elképzeléssel.

2018. január 12.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság
2018. január 19-én pénteken du. 5:00 órakor tartandó
felolvasó ülésére, amelynek programja

Dembitz Gabriella:
I. Pinodzsem „geográfiai listája” Karnakban
és

Csabai Ágnes:
Az ikonográfia jelentősége az Ószövetség-kutatásban

című előadásai.

Helye:
Az ELTE Bölcsészettudományi Karának
Kari Tanácsterme
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint

Az előadások témája:

Dembitz Gabriella:
I. Pinodzsem „geográfiai listája” Karnakban

A 21. dinasztia egyik meghatározó politikai szereplője I. Pinodzsem hadseregparancsnok és Amon főpap volt. Felső-Egyiptom kormányzójaként és Amon főpapként feladatai közé tartozott Théba templomainak szükséges felújítása, azonban építészeti tevékenysége ennél sokrétűbb volt. Az előadás I. Pinodzsem, a karnaki Amon templom nyugati processziós útvonalát alkotó, ma 93 kosfejű szfinx talapzatára vésett különleges felirategyüttesét és dekorációs programját ismerteti és elemzi. A szfinxek alatt körbefutó, minden alkalommal ismétlődő feliratok a főpap Amon számára Karnakban véghezvitt cselekedeteit hangsúlyozzák, azonban a szobrok frontális részére vésett szövegek valószínűleg minden esetben különböztek. Ezekben a rövid feliratokban egy isten, akinek a kultuszhelyét is fontosnak tartották megemlíteni, részesíti különböző jótéteményekben a főpapot. A szfinxsor Pinodzsem által dekorált talapzatai közül sajnos csak töredékek maradtak ránk, azonban segítségégükkel rekonstruálható a templom fő processziós útvonala a 21. dinasztia idején.

Csabai Ágnes:
Az ikonográfia jelentősége az Ószövetség-kutatásban

Előadásom keretében az ószövetségi szövegek keletkezésének idejéből származó, korabeli, ókori közel-keleti képi ábrázolások vizsgálatának lehetőségeiről kívánok beszélni. Arra szeretnék rávilágítani, hogy a bibliai szövegek értelmezése során a bemutatásra kerülő ikonográfiai jelenetek milyen újabb információval látnak el minket, miként bővülhet a szövegek magyarázata.

A szövegek és a képi ábrázolások kapcsolatának tekintetében három típust különíthetünk el. Először, mikor egy szöveg, egy konkrét képet ír le (pl. Ezékiel 23:14), második esetben az ismert ikonográfiai ábrázolásmód hatással van a szövegre (pl. II Kir 9:30), és harmadikként, mikor ugyanarról az eseményről képekkel és szövegekkel is rendelkezünk, melyek függetlenek egymástól (pl. I Móz. 31:36-45). Előadásomban ezek közül több példa segítségével a második esetet szeretném részletesebben ismertetni.

2017. december 9.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság
2017. december 15-én pénteken du. 5:00 órakor tartandó
felolvasó ülésére, amelynek programja

Schreiber Gábor:
Az Élő Pávián barátai
Gondolatok a koraklasszikus kori szobrásziskolák problémájához
és

Heidl György:
Szerelmesek az alvilágban

című előadásai.

Helye:
Az ELTE Bölcsészettudományi Kar
F épület Kerényi terem
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/F, magasföldszint

Az előadások témája:

Schreiber Gábor:
Az élő pávián barátai

A 2015/16-os ásatási idény során az ELTE egyiptomi expedíciója egy Ptolemaiosz-kori családi temetkezést tárt fel a thébai -400- sz. sírban. Ahogy az a sírfelszerelés felirataiból kiderül, a család két tagja, Teosz (Dzsedher) és Petenephotész (Padinoferhotep) egy jószerivel ismeretlen thébai kultusz szolgálatában állt a karnaki Honszu-templomban, ahol a szent majmok gondozásáért feleltek, valamint a kapcsolódó körlet templomi személyzetének felügyeletét látták el. A kultusz teológiai hátterének és történetének rekonstruálásán túl az előadás Teosz pályaívének megrajzolására vállalkozik.

Heidl György:
Szerelmesek az alvilágban
Világbirodalmi törekvések és földrajzi ismeretek az ókori Rómában

Az előadás tárgya két 4. századi, római síremlék. Az egyik a különféle misztériumvallásokba beavatott Paulina és Praetextatus híres sírfelirata, a másik egy nem kevésbé híres, szépen faragott keresztény szarkofág, amely házaspár számára készült. Mit üzennek ezek az emlékek férfiről és nőről, szerelemről, házasságról, életről, halálról?

2017. november 15.

Konferencia felhívásXIII. MAGYAR ÓKORTUDOMÁNYI KONFERENCIA, SZEGED 2018.

2018. május 24. és 26. között a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Ókortörténeti valamint Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszéke ad otthont a XIII. Magyar Ókortudományi Konferenciának. A szekciók helyszíneit az SZTE Bölcsészettudományi Kara biztosítja. A konferencia szervezőbizottságának társelnökei Dr. Székely Melinda és Dr. Nagyillés János tanszékvezető egyetemi docensek. A szervezőbizottság tagjai: Dr. Czerovszki Mariann, Dr. Gellérfi Gergő, Dr. Illés Imre Áron, Dr. Kasza Péter, Dr. Lázár István, Dr. Mayer Péter, Dr. Odrobina László, Priskin Gyula, Prof. Dr. Szörényi László, Dr. Tar Ibolya, Prof. Dr. Wojtilla Gyula.

A konferencia az eddigi országos ókortudományi konferenciákon szokásos témakörök köré szerveződik: bármilyen, az ókortudomány körébe tartozó témát várunk, de megszólalási lehetőséget szeretnénk biztosítani a legtágabb értelemben vett antikvitás akár legmodernebb recepciótörténetével foglalkozóknak is. A konferenciára előadással és poszterrel is lehet jelentkezni, és a szervezőbizottság fenntartja a jogot, hogy az előadásokat a jelentkezéskor elküldött összefoglaló alapján szekciókba sorolja, illetve előadásokat poszterre javasoljon vagy visszautasítson.

A konferencia email-címe: mokszeged2018@gmail.com.

A konferenciával kapcsolatos információkat folyamatosan frissítjük és publikáljuk a két szervező tanszék oldalain:
– https://okorszeged.wordpress.com/

– http://klasszika.hu/konferenciak/xiii-magyar-okortudomanyi-konferencia/.

A konferencia jelentkezési lapja letölthető az Ókortudományi Társaság honlapjáról is:
– okortudomany.hu/documents/jelentkezési lap_MÓK_2018.doc.

A konferenciának facebook-eseményt is készítettünk, ahol szintén minden információt elérhetővé teszünk facebook-felhasználók számára: az eseményt követni, illetve rá jelentkezni a facebookon a következő linken lehet: https://www.facebook.com/events/970155613133747/

A jelentkezés, azaz a jelentkezési lap elküldésének határideje: 2018. január 31.

A konferencia alatti itt tartózkodás megszervezését a szervezőbizottság nem tudja vállalni, de információkat adunk a legkedvezőbb lehetőségekről.