Ókortudományi Társaság

című előadásai.

Az előadások témája:

A közép-egyiptomi Amarna (ókori nevén: Ahet-Aton) várostól keletre lévő sivatagi vádiban található a vallásos reformja miatt jól ismert Ehnaton király számára készített sziklasír. A sír szerkezete és dekorációja több részletben párhuzamos az előző uralkodók sírjaival a Királyok Völgyében, más részletekben azonban radikálisan eltér ezektől. Az előadás az azonosságok és az eltérések bemutatása révén a sír tervezését és kivitelezését meghatározó teológiai tartalmat elemzi.

Gábor Sámuel:
Szatír és ember az archaikus-klasszikus kori Athénban
A kitharás szatírkórusok esete /p>

Az ókori Athénból mindössze hét olyan váza maradt ránk, amelyen kitharás szatírok kórusa látható. Ezek közül az egyik, egy töredékes fekete alakos szküphosz 1954 óta a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményében található (54.230). Szilágyi János György ennek apropóján 1977-ben alapos tanulmányt írt a tárgycsoportról, amelyben a szatírkórus-ábrázolásokat Kr. e. VI. század végi zenei elő¬adások képzőművészeti megjelenítéseként értelmezte.
Előadásomban ugyanezt a vázaképet és ugyanezt a tárgycsoportot vizsgálom meg újra – egészen más nézőpontból és előfeltevésekkel. Véleményem szerint a szatírkórust ábrázoló vázák nem korabeli események stilizált ábrázolásai, nem szatírnak öltözött athéniakat jelenítenek meg. Így nem is árulnak el semmit a Kr. e. VI. század végi színházi előadásokról. Ugyanakkor az athéni vázafestészet hosszú szatírábrázolási hagyományának egy olyan állomását jelzik, amelyben a szatírok egyszer csak kilépnek addigi dionüszoszi világukból, és elkezdik saját, meglehetősen emberi szatírvilágukat felépíteni.
Az VI–V. század folyamán készült sok ezer athéni szatírábrázolás és a legkésőbb a VI. sz. végétől a vázafestészettel párhuzamosan fejlődő szatírdráma kibontakoztatja és számos aspektusában bemutatja a szatírok lényét, megrajzolja világukat. És közben mond valamit az emberekről is, akik mind a szatírdrámát író tragédiaszerzők, mind a vázaképet készítő vázafestők, mind az embert utánzó szatírok legfőbb mintájául és inspirációjául szolgáltak.

A járvány-helyzetre való tekintettel a felolvasóülés egy Zoom-közvetítésben is követhető lesz. Ennek eléréséhez az alábbi linken kell előzetesen regisztrálni:

című előadásai.

Az előadások témája:

Az előadás egy multidiszciplináris kutatás eredményeit mutatja be: az első magyar egyiptomi ásatás során feltárt gamhudi temető leleteinek hagyományos egyiptológiai (stilisztikai, ikonográfiai) elemzését és a festék- és kötőanyagok vizsgálatát. Ezek segítségével sikerült rekonstruálni a meglehetősen rosszul dokumentált anyag történetét és a sírokból előkerült halotti felszerelések készítőinek munkamódszereit és szerveződését.

Láng Orsolya:
Szabályos, vagy szabálytalan?
Az aquincumi polgárváros településszerkezete/p>

Az aquincumi polgárváros területén több, mint 130 éve folynak kutatások, amelyek elsősorban a település keleti részére koncentráltak. Ennek megfelelően a város szerkezetének, utcahálózatának vizsgálata is főként itt zajlott: noha megfigyelhető bizonyos fokú szabályosság a város 2-3. századi szerkezetében (lásd pl. a városközpont épületei, az észak‒déli főútvonal mentén), a dél-keleti zónában azonban számtalan szabálytalan megoldást láthatunk. Honnan eredhetnek ezek a különbségek, vannak-e hasonlóságok a településelőzmény civil vicus és a későbbi város szerkezetében? Van-e a két településnek ilyen módon köze egymáshoz? A helyzetet tovább bonyolítja a közelmúltban a polgárváros nyugati részén elvégzett geofizikai felmérés, amely jelentős eltérést mutat a keleti városrész utcahálózatához képest. Mi lehet az eltérés oka?
További kérdés a város északkeleti negyedének sajátos beépítése (hosszúházak) és funkciója (ipari‒kereskedelmi negyed).
Összességében tehát az aquincumi polgári település szerkezetének kialakulását, fejlődését, valamint egyes negyedeinek funkcióját tekintjük át régi ásatási adatok újraértékelésén és új, hitelesítő ásatások eredményein keresztül.

című előadásai.

Az előadások témája:

Habár a 4. századtól kezdve a kereszténység gyors ütemben terjedt a Római Birodalom által uralt területeken és az azokkal határos régiókban, az evangéliumokban Jézus és az ő első tanítványainak szűkebb hazájaként feltűnő Galileából – leszámítva annak északnyugati, a Földközi-tenger felé eső részeit – első látásra meglepően kevés keresztény régészeti emléket tudunk csak felmutatni a késő ókor évszázadaiból. Tudván, hogy mind a kor szöveges emlékei, mind pedig a régészeti leletek tanúsága szerint Galilea jelentős részén a lakosság túlnyomó többségét a 4. és a 7. század közötti időben is zsidó közösségek alkották, ez kevéssé okozhat meglepetést. A kutatás nagyobb részének véleménye szerint ezért közöttük a keresztény közösségek elsősorban a kolostorok lakóinak képében jelentek meg, illetve jobbára azokon a helyeken tudtak gyökeret verni, ahol az evangéliumokban leírt eseményekre alapozva a római állam támogatásával zarándokközpontok alakultak ki. A korszak temetkezéseinek vizsgálata alapján azonban úgy tűnik, hogy az egymástól szigorúan elkülönült településeken élő keresztény és zsidó közösségekről kialakított általános kép több esetben is módosításra szorul – a temetkezéseken keresztül ugyanis olyan kisebb létszámú csoportok is megfoghatónak látszanak, amelyek a nagyobb, közösségi anyagi befektetést igénylő templom- és zsinagógaépítések térbeli elkülönülésének elemzése alapján nem láthatóak. Az előadás ez utóbbi kérdést kísérli meg néhány kiválasztott példán keresztül körüljárni egy most induló kutatási projekt eddigi eredményeire támaszkodva.

Földváry Miklós István:
Mózes szarva

A Vulgata híres versei a hegyről leszálló Mózes szarvairól régóta úgy élnek a köztudatban, mint Jeromos félrefordítása és a latin katolikus hagyomány jellegzetessége. A párhuzamos bibliai helyek, illetve a hozzájuk kapcsolódó zsidó és a patrisztikus exegézis elemzése azonban rávilágít, hogy eredetileg épp Jeromos volt az, aki radikálisan szakított egy korábbi fordítói hagyománnyal saját héber nyelvismeretére és a kortárs zsidó értelmezésekben való jártasságára hivatkozva. A szöveg utóéletét vizsgálva az is kiderül, hogy a különféle fordítások a középkorban tartósan egymás mellett éltek, és csak a kora újkorra váltak kizárólagossá, a felekezeti hovatartozás jelölőivé. Hiába egységesült a textus receptus, a szavak sokféle jelentést vettek föl, és számos további magyarázatot ihlettek, így a hely kiváló példája az olvasás által növekvő, a hagyománnyal való kölcsönhatásban gazdagodó bibliai szövegeknek.