Meghívó
Az Ókortudományi Társaság Szegedi Tagozata
és az SZTE Ókortörténeti Tanszéke
tisztelettel meghívja
T. Szabó Csaba
SZTE Vallástudományi Tanszék
Iam pridem Syrus in Tiberim defluxit Orontes:
az ún. keleti kultuszok kérdése a principatus korában
című előadására
2021. november 24. 14-15.30
SZTE BTK Kristó-terem
Szeged, Egyetem u. 2. 3. emelet
Meghívó
Az
Ókortudományi Társaság 2021. november
19-én, pénteken 17.00 órakor
kezdődő felolvasóülésére,
amelynek programja:
Vér Ádám:
A király „barátai”
A qurbūtu szerepe az Asszír Birodalom adminisztrációjában
Az Újasszír Birodalom (Kr. e. 911‒612) hivatali hierarchiájában az uralkodó és a tartományi helytartók között helyezkedtek el az udvari főméltóságok, melyek közül négy tisztséghez az átlagos asszír tartománynál nagyobb és katonailag erősebb provincia kapcsolódott, bár hivatali hatáskörük az egész birodalom területére kiterjedt. Az udvari főméltóságok valamelyikének irányításával a tartományi helytartók sok esetben a király személyes részvétele nélkül vezettek hadjáratokat, ilyenkor testületként gyakoroltak hatalmat, magukat „nagyok”-nak (rabûti) nevezték, és közösen tettek jelentést a királynak is ‒ illetve amint azt az előadásban láthatjuk, adott esetben testületként szálltak szembe a királyi utasítással.
A Kr. e. VII. század második harmadára az Asszír Birodalom közel hetven tartománnyal rendelkezett, ezek élén a király által kinevezett helytartók (bēl pāhiti) álltak. A tartományon belüli adminisztráció oly’ mértékben volt azonos az asszír hadsereg adminisztrációjával, hogy inkább csak az egyes tisztségek „katonai” vagy „civil” hangsúlyáról beszélhetünk, semmint e két ág tiszta szétválasztásáról.
Az Asszír Birodalom adminisztratív és katonai vezetése főhivatalnokokkal és helytartókkal, valamint a helyetteseikkel számolva tehát egy kb. 160 fős elit kezében összpontosult, és ugyanők kezelték a tartományokban fekvő királyi birtokok jövedelmét is, ezáltal jelentős politikai és gazdasági befolyásra tévén szert, mely adott esetben a királyi hatalom korlátját képezhette.
Feltehetően éppen ennek elkerülése érdekében az asszír adminisztrációs struktúra egyik lényeges elemének tekinthető, hogy az uralkodó személyes küldöttjei (qurbūtu) útján a rendszer bármelyik szintjén beavatkozhatott, s ez lehetőséget teremtett számára, hogy „személyes” jelenlétével ellensúlyozza a „nagyok” által birtokolt roppant hatalmat.
Előadásomban a személyes küldöttek intézményét és szerepét vizsgálom az Asszír Birodalom adminisztratív szövegeinek forrásbázisán, s egy ásatási kontextusból előkerült magánarchívum segítségével megkísérlem felvázolni a qurbūtu-k társadalmi és gazdasági helyzetét.
Ferenczi Attila:
Az interpretáció hatalma
Valerius Flaccus ellentmondásai
Valerius Flaccus Argonautica című eposza befejezetlen mű. Befejezetlensége nemcsak abban mutatkozik meg, hogy az elbeszélő nem vezeti el a cselekményt az előre feltételezhető végpontig, hanem talán abban is, hogy a történet számos pontján ellentmondásokba ütközik a figyelmes olvasó. Ezeknek az ellentmondásoknak az értelmezése nem jelentett tehát különösebb kihívást a történeti biografikus megközelítés számára; különösen nem, ha következtetéseit ráadásul alátámaszthatta a mű esztétikai értékéről szóló kicsit sem hízelgő nézetekkel. Az előadás arról szól, mi történik, ha ezeket az ellentmondásokat mégis másként kezeljük, és nem vonjuk ki őket az értelmezés hatóköréből.
Helyszín:
ELTE BTK A épület, Kari Tanácsterem
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint
2021. október 12.
című előadásai.
Az előadások témája:
Egy jó eredettörténet alkalmas arra, hogy az adott közösség történelmének és identitásának szempontjából fontos kérdéseket megjelenítse, vagy legalábbis az azokról szóló diskurzus számára kiindulópontot nyújtson. Továbbá a jó eredettörténet ismérve az inherens sokoldalúság és a variálhatóság, csak így lehet képes az emlékező közösséget foglalkoztató – és az idővel folyamatosan változó – témák közül egyszerre többet is összekapcsolni a kezdetekkel. Mindez nem független az ezeket a történeteket jellemző enigmatikusságtól: magyarázatra szorulnak, a közösség értelmezése teszi újra és újra teljessé őket. Romulus és Remus mítosza is ilyen történet, és legfontosabb elemei, az ikerség, valamint a testvérgyilkosság számos kérdés, számos a rómaiakra jellemző kettősség eredőjeként szolgált. Az előadás Latium és Róma korai történelmének néhány fontos, a latinok és rómaiak viszonyát tárgyaló epizódját vizsgálja, hogy számba vegye azokat a narratív elemeket, amelyekkel egymáshoz, illetve az origóhoz, az ikrek történetéhez kapcsolódnak. Ezek a kapcsolatok minden bizonnyal nem véletlenszerűek, és vizsgálatuk hozzájárulhat a római emlékezet és az annalista történetírás működéséneknek pontosabb meg értéséhez.
Kendeffy Gábor:
Közösségiség – cinkosság. Vagy vagy és?
Egy motívum Szent Ágoston etikai és politikai gondolkodásában
Előadásomban arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a hippói püspök felfogása szerint a bűnbeesett ember életében a közösségiség és a cinkosság gyakran együtt jár, összefonódik egymással. Ez a gondolat Ágoston etikai-politikai gondolkodásának több területén is kifejeződik. Van, amikor egy bűntársi kapcsolaton belül a közösségiség megvalósulásának tökéletlen és torz, vagy éppen álságos módjára esik a nagyobb hangsúly. Ezt fogjuk látni, amikor a körtelopásról szóló híres történetet elemezzük a Vallomások II. könyvéből. Máskor viszont maga az a tény kap reflektorfényt, sőt bizonyos mértékig pozitív megvilágítást, hogy a közösségiség valamennyire mégiscsak érvényesül egy egyébként elítélendő cselekvéssoron belül. Ezt az utóbbi megközelítést érhetjük tetten például a Teremt és könyvének szószerinti értelmezésének és az Isten városának a bűnbeesés-történetet meglehetős empátiával értelmező helyein: jóllehet Ádám bűnének legbensőbb gyökere a kevélység volt, hiszen az emberrel való közösségét az Istennel való közösség elé helyezte, bűnét mégis mint szerető férj követte el, akit a szeretetkapcsolat (amicitia) és a közösségiség (societas) Istentől kapott elve (is) vezetett. Ugyanezt a felfogást példázza a Mi ért jó a házasság? című írásnak már-már a relativizmusig árnyalt töprengése a házasságtörés nem egyformán elítélendő fokozatairól. Ágoston több művében is hangsúlyozza, hogy maga a bűnösök polgársága, a Sátán városa (civitas Diaboli) is egy közösség (societas), amely szervezettségével, kohéziójával fonák és tökéletlen módon, de a közösségalkotás isteni tervét tükrözi. Közösségiség és cinkosság olyannyira összefonódik egymással az egyházatya megítélése szerint, hogy néhány írásában egyenesen azt állítja: cinkosnak lenni olykor kifejezetten kötelező – például a keresztény házasságon belül a hitben erősebb házastársnak a kevésbé önmegtartóztató féllel szemben. Tehát sokszor csak a rossz révén vagy a rosszhoz alkalmazkodva tehetünk jót. Cselekedeteinknek ez a drámai kétértelműsége az első bűn pillanatában vette kezdetét, és a bűnbeesés óta az emberi állapot része.
2021. október 1.
tisztelettel meghívja Önt
2021. október 4-én, hétfőn 14:00 órára
Beszédes József
régész, Aquincumi Múzeum
Katonai infrastruktúra a római kori Pannoniában
című előadására.
2021. szeptember 24.
tisztelettel meghívja Önt
2021. szeptember 30-án, csütörtökön 12:00 órára
Kató Péter:
Vagyon és hatalom a hellénisztikus Kóson
című előadására.
2021. szeptember 8.
a Társaság díjainak átadása, tisztújítás,
illetve
Az előadás témája:
Az előadás Herman József egyik úttörő (2000-ben megjelent) tanulmányát kiindulópontnak tekintve és a Császárkori latin feliratok számítógépes nyelvtörténeti adatbázisának lehetőségeit és eszközrendszerét felhasználva kísérletet tesz az itáliai latinság nyelvföldrajzi, dialektológiai jellegzetességeinek leírására, megragadására a késő császárkori és kora középkori (4-7. századi) feliratos anyag alapján, a fonológia területére szorítkozva. Egy mássalhangzói és egy magánhangzói jelenség – a szóvégi ‑s eltűnése és az e-i, illetve o-u fúzió – képezi a tárgyát e vizsgálatnak, amelynek célja, hogy kideríthetővé váljon: vajon e változások latin területi megoszlása előre jelzi-e, megelőlegezi-e az olasz dialektusokon belül, illetve az olasz és szárd dialektusok között megfigyelhető jellegzetes területi különbségeket, ti. hogy az adott olasz és szárd dialektus-területen az adott változás bekövetkezett-e vagy sem? Az előadás megmutatja, hogy a feltett kérdésre alapvetően pozitív válasz adható és hogy viszonylag nagy biztonsággal megadható mindkét tárgyalt jelenség területileg meghatározott bekövetkeztének az ideje is.
2020. november 14.
című előadásai.
Meeting ID: 870 4218 9072
Passcode: okor
Az előadások témája:
Aischinés közismerten súlyos veresége a Koszorú-perben (330) megnehezíti, hogy úgy olvassuk az ott elmondott, Ktésiphón ellen címen ránk maradt szónoklatát (amely valójában Démosthenés ellen szól), mint egy győzelem reményében fogalmazott, meggyőző vádbeszédet. Pedig a szónok minden bizonnyal bízott a sikerben, és érvelésének van egy mindeddig talán kevéssé vizsgált oldala: a chairóneiai csata (338) közvetlen előzményeinek és következményeinek narratívája. A per bírái számára e meghatározó közelmúltbeli esemény „tálalása” kulcsfontosságú lehetett a végeredmény szempontjából, ezért Aischinés úgy próbálta beállítani ellenfelét, mint a katasztrófa egyedüli okozóját, aki a jelen minden bajáért felelős. Vádjának erejét növelhette, hogy az athéniak korábban is hajlamosak voltak a bűnbakkeresésre sorstragédiáik után. Aischinés azonban talán elkövetett egy emlékezetpolitikai hibát, amely – Démosthenés híres védőbeszédétől függetlenül – csökkentette érveinek súlyát.
Kozák Dániel:
A bőség és zavarai
A copia a serviusi Vergilius-kommentárokban /p>
A kommentár műfaja iránti megújult klasszika-filológiai érdeklődés egyik első dokumentumának tekinthető konferenciakötet (Commentaries – Kommentare, szerk. G. Most, Heidelberg, 1999) rövid, mintegy zárszóként szolgáló tanulmányában Hans Ulrich Gumbrecht a copia, vagyis bőség jelenségét állította a középpontba. A kommentátor feladata Gumbrecht szavaival élve „teleírni a margót”: körülbástyázni a szöveget a lehető legtöbb olyan információval, mely segítheti annak primér megértését és tágabb értelemben vett interpretációját. E kommentár-modellből az is következik, hogy a kommentátor szerepfelfogásának vizsgálatában a mennyiség (a tényleges terjedelem csakúgy, mint a mennyiség retorikája) legalább annyira fontos, mint a minőség. Előadásomban két késő antik kommentárt vizsgálok a copia jelensége felől közelítve: Servius kommentárját Vergilius Aeneiséhez, illetve ennek kibővített, „Servius Danielis”, illetve „Servius auctus” néven ismert változatát. Tárgyalni fogom a copiával kapcsolatba hozható kifejezések eltérő gyakoriságú és eltérő kontextusban való felbukkanását a bevezetőben és az egyes szöveghelyekhez fűzött jegyzetekben, valamint néhány kiválasztott megjegyzés példáján keresztül igyekszem bemutatni a copia retorikájának megnyilvánulását a serviusi kommentár-korpuszban.
2020. október 22.
Tisztánlátó és finom ember,
Kevésszavú, mélyjelentésű.
Nemcsak felszínnel volt arany.
A maaté volt, a maatban élt.
Értette, amit körülötte mondtak.
Figyelt arra, amit neki mondtak.
Könnyű volt, mint a toll a mérlegen.
Megelégelte ezt a nem-finom világot.
A félig-se-műveltek erőszakosságát,
az önjelöltek hisztériáit,
az ostobák hajbókolását,
a sivárak pénzszerző trükkjeit.
Törékeny volt, akár egy alabástromlámpás.
Szerencsések voltunk, hogy láttuk a világát.
Ami törékeny, eltörik.
Ami világított, kihúny.
Veszedelmesebb lett most a sötétség.
/Imre Flóra/
2020. október 12.
című előadásai.
Az előadások témája:
A közép-egyiptomi Amarna (ókori nevén: Ahet-Aton) várostól keletre lévő sivatagi vádiban található a vallásos reformja miatt jól ismert Ehnaton király számára készített sziklasír. A sír szerkezete és dekorációja több részletben párhuzamos az előző uralkodók sírjaival a Királyok Völgyében, más részletekben azonban radikálisan eltér ezektől. Az előadás az azonosságok és az eltérések bemutatása révén a sír tervezését és kivitelezését meghatározó teológiai tartalmat elemzi.
Gábor Sámuel:
Szatír és ember az archaikus-klasszikus kori Athénban
A kitharás szatírkórusok esete /p>
Az ókori Athénból mindössze hét olyan váza maradt ránk, amelyen kitharás szatírok kórusa látható. Ezek közül az egyik, egy töredékes fekete alakos szküphosz 1954 óta a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményében található (54.230). Szilágyi János György ennek apropóján 1977-ben alapos tanulmányt írt a tárgycsoportról, amelyben a szatírkórus-ábrázolásokat Kr. e. VI. század végi zenei elő¬adások képzőművészeti megjelenítéseként értelmezte.
Előadásomban ugyanezt a vázaképet és ugyanezt a tárgycsoportot vizsgálom meg újra – egészen más nézőpontból és előfeltevésekkel. Véleményem szerint a szatírkórust ábrázoló vázák nem korabeli események stilizált ábrázolásai, nem szatírnak öltözött athéniakat jelenítenek meg. Így nem is árulnak el semmit a Kr. e. VI. század végi színházi előadásokról. Ugyanakkor az athéni vázafestészet hosszú szatírábrázolási hagyományának egy olyan állomását jelzik, amelyben a szatírok egyszer csak kilépnek addigi dionüszoszi világukból, és elkezdik saját, meglehetősen emberi szatírvilágukat felépíteni.
Az VI–V. század folyamán készült sok ezer athéni szatírábrázolás és a legkésőbb a VI. sz. végétől a vázafestészettel párhuzamosan fejlődő szatírdráma kibontakoztatja és számos aspektusában bemutatja a szatírok lényét, megrajzolja világukat. És közben mond valamit az emberekről is, akik mind a szatírdrámát író tragédiaszerzők, mind a vázaképet készítő vázafestők, mind az embert utánzó szatírok legfőbb mintájául és inspirációjául szolgáltak.
A járvány-helyzetre való tekintettel a felolvasóülés egy Zoom-közvetítésben is követhető lesz. Ennek eléréséhez az alábbi linken kell előzetesen regisztrálni:
