Ókortudományi Társaság

2024. március 10.

Meghívó

című előadásai.

Az előadások témája:

David Kovacs „Aeolic and Italian at Horace, Odes 3.30.13–14” c. tanulmányában (The Classical Quarterly, 65/2 Dec. 2015, 682–688) amellett érvel, hogy Horatius nevezetes szöveghelye (Aeolium carmen ad Italos / … modos), mely – úgymond – értelmezési problémát vet föl, az előadás címében jelzett módon javítandó. Maga a University of Virginia klasszika-filológus professzora észrevette, hogy konjektúráját már 1840-ben fölvetette Johann Daniel Fuss liège-i filológus, de azután, hogy az Orelli–Baiter-féle Horatius harmadik kiadása 1850-ban elutasította, 165 évre feledésbe merült. Az újrafeltalált konjektúra sajnálatosan elindult hódító útjára: két éve e szöveg jelent meg a híres, egyetemi oktatásra szánt „Green-Yellow”-ban (Cambridge Greek and Latin Classics). Előadásomban javaslom a kéziratilag hagyományozott alakhoz való visszatérést, egyben igyekszem vázolni, hogy miben is áll Horatius versreformja, amelyben saját halhatatlanságát látta.

Lindner Gyula:
Tévedhet-e Plutarchos? – A kultúra és a háború finanszírozásának a kérdése a klasszikus kori Athénban

Plutarchos De gloria Atheniensium című írásában meglepő kijelentést tesz: a polis, amelyet hadvezérek és nem történetírók, költők, művészek tettek naggyá és híressé, többet költött színházi előadásokra, Oidipus és Antigoné szenvedéseinek a bemutatására, mint háborúinak a megvívására. Vajon igaz lehet az, amit a chairóneiai állít? Tényleg többe került Athénnak a színház, ill. a színháznak keretet biztosító ünnepi kultúra, mint a hadsereg és a flotta fenntartása, és a különböző hadjáratok finanszírozása? Egyáltalán: komolyan vehetjük Plutarchost, amikor efféle véleményt közöl? Az előadás, amely a fenti kérdésekre görög történetírók, athéni szónokok tanúságtétele alapján és az epigráfiai források segítségével keres válaszokat, Plutarchos álláspontját a klasszikus kori Athén hibrid gazdasági rendszerének tükrében vizsgálja, és utal arra a sajátosságra, miszerint Athénban állami funkciók és intézmények (kultúra, hadsereg) működtetése (részben) a polgárok egyéni hozzájárulásaitól függött.

2024. január 9.

Meghívó

című előadásai.

Az előadások témája:

Pelops elefántcsont lapockacsontjának a legendája közismert volt az ókorban (pl. Pind. Ol. 1.27), Orestés csontjainak történetét pedig még ma is sokszor tárgyalják, hiszen Hérodotos (1.67-68) részletesen beszámol róla. A két történet azonban véleményem szerint szorosabban összefügg egymással, mint ahogy azt eddig gondolták: Pelops lapockacsontjának legendája nélkül Orestés csontjainak híres története nehezen képzelhető el. Az előadásban tehát azt igyekszem bemutatni, hogy mikor, miért illetve hogyan jöhetett létre ama furcsa ámde láthatóan közkeletű elképzelés, miszerint ezen csontok valamiféle fontos katonai győzelemhez segítik hozzá a birtokosaikat.

Zsengellér József:
A garizimi templom mint trójai faló

Két évtizeddel ezelőtt még az sem volt biztos, hogy az izraeli Garizim-hegyen volt-e valaha templom, bár a 2 Makkabeusok utalása (2Makk 6,2) és Josephus Flavius beszámolói irodalmi szinten felemlegették létét. Azzal, hogy Yitzhak Magen ezredforduló körüli ásatásai nyomán nemhogy egy hellenisztikus, de egy perzsa kori templom romjai kerültek napvilágra a Garizimon, több száz éves kutatói konszenzusok dőltek meg. A nemzetközi tudományosság azonban nagyon lassan fogadja be a tényt, és még lassabban annak következményeit.
Előadásomban egyrészt bemutatom az ásatást és annak alapján a garizimi jahvista közösség perzsa-hellenisztikus kori helyzetét. Felvázolom azokat a változásokat, amiket a garizimi templom perzsa kori létezése okoz a történelmi rekonstrukció, az irodalomtörténet – különösen is a Pentateuchus keletkezéstörténete –, a szociológia és a vallástörténet terén. Végül rámutatok arra a kényes aktuális (vallás)politikai helyzetre, ami e tudományos felfedezés szélesebb nyilvánosság előtti megismertetését gátolja.

2023. november 13.

Meghívó

című előadásai.

Az előadások témája:

A qumráni közösség könyvtárából több, mágikus gyógyítást leíró történet és bajelhárító ráolvasás ismert. A mai tudományos kategóriák szerint mágikus kompozíciók részei voltak az ókori közösség mindennapi életének és rituáléinak. Többségük arámi nyelvű, és valamennyi szöveg utal az ún. Etióp Henok-könyv (1Henok) hagyományaira, a bukott Virrasztók történetére (1Hen 6-11) és a gyűjteményben megfogalmazott 364 napos ideális szoláris naptárra (1Hen 72-82). Ez a naptár a közösség identitásának egyik legfontosabb kifejezője (Templomtekercs, 4QMMT), és kronológiai alapul szolgál a közösség körében jelentős „újraírt Biblia,” a Jubileumok könyve elbeszélésének.
A 364 napos naptár alapja egy 360 napos ideális lunáris mezopotámiai naptár, amely a Kr. e. 1. évezred derekára uralkodóvá vált, és a minden tudomány (így a gyógyítás) alapját jelentő asztrális mágia naptára volt. Ennek zodiakális naptárrá való átalakításáról tanúskodnak a Henok-gyűjtemény legkorábbi (Kr. e. 3. század vége) kéziratos hagyományát képviselő arámi nyelvű csillagászati töredékek (4Q208-209). Az arámi Henok-hagyomány más részletei a mezopotámiai ómen-irodalom jó ismeretét tükrözik, és szerzőik előtt nem lehettek ismeretlenek az asztrális mágia égitestekkel és azok hatásaival kapcsolatos elképzelései sem.
Az előadás ezek fényében vizsgálja a Virrasztók bukásának történetét (1Hen 6-11), a természeti „rossz” aitiológiai mítoszát, amely szerint az embereket érő csapásokat és betegségeket az égi és földi lények tisztátalan kapcsolataiból származó és a vízözönben elpusztult óriások holttesteiből kiszabadult tisztátalan szellemek okozzák. A henoki naptár és mítosz az asztrális mágia rendszere és hagyománya ellenében született. Szerzői a mezopotámiai írásbeliséget jól ismerő írnokok, egyszersmind egy monoteista kozmológia megfogalmazói, akik új alapokra helyezték a gyógyítás rendszerét, amelynek forrása a kozmosz működését irányító egyetlen Isten, közvetítői pedig annak angyalai. Kozmológiai rendszerük más qumráni művekben is tükröződik (pl. az ún. fiziognómiákban). Az értelmezés új megvilágításba helyezi a hagyomány más reprezentánsainak (késő-ókori Henok-gyűjtemények, arámi zsidó ún. varázstálak, a palesztinai zsinagógák zodiákus-ábrázolásai) szerepét is.

Szabó Ádám:
A mithraikus Univerzum

A mithraikus szentélyek vagy „barlangok” építészeti tájolása és kinézete az ismert több száz példa alapján terephez vagy utcaképhez alkalmazkodik, rendszert nem képviselő változatosságokat mutat. Ezzel szemben a szentélyek belső berendezése törvényszerűségeket mutat a Római Birodalom teljes területén, a misztériumok létezésének igazolható bő négy évszázada alatt. A mithraeumok azonosítható belső tájolása is megegyező minden esetben, erre vonatkozólag a kultuszkép helyzete és ábrázolásai adnak egyértelmű iránymutatást. A mithraeum belső struktúrája a bejárattól a kultuszképig tartó lehetséges tengelyvonalhoz igazodik, és azon túl is folytatódik, de nem fizikailag megfogható módon. A mithraeum belsejét egy meghatározható észak-dél és erre merőleges kelet-nyugat irányú vonal mentén tájolták a kultuszkép alapján, s ez a tájolás független a mesterségesen létrehozott vagy természetes közegben alapított szentélyépület fizikai tájolásától. A mithraikus szentély a 3. századi porphyriosi barlangleírás (De antro Nympharum) alapján vázolható tér, maga az érzékelhető Kozmosz a kor ismeretei szerint, azaz együtt a föld és az égbolt, az ismert világ a maga belső koordinátáival. A Mithras-misztériumokra vonatkozó összes auktor és információhordozó feliratos forrás (vö. László L. – Nagy L. – Szabó Á.: Mithras és misztériumai, Budapest, 2005) alapján a többé-kevésbé megismerhető mithraikus Kozmoszból hiányzik a korszakban vegyes érzelmekkel kezelt Alvilág (Hades, Orcus), a beavatásban nem részesültek földi halál utáni helye, amelyre vonatkozóan a homérosi és vergiliusi leírások alapján rendelkezünk áttekintőbb ismeretekkel. A Mithras-misztériumokba való beavatással ezt a saját források szintjén nem emlegetett helyet igyekeztek elkerülni a hívek, akik hitük szerint földi életük után a Kozmosz szféráiban folytatták lélekként a nem tudjuk milyen folytatólagos életet jelentő létüket, de konkrét elképzeléseik lehettek róla, hogy mitől menekülnek meg azáltal, hogy beavattatják magukat a misztériumokba, lehetőleg mind a hét beavatási szinten.
A gyakorlatiasabb megkülönböztethetőség miatt ezt a mithraikus Kozmosszal szemben álló ismeretlen Alvilágot Antikozmoszként lehet a legegyszerűbben meghatározni. Bár mithraikus forrásunk nincs rá, a léte mégis letagadhatatlan, hiszen ezt akarták elkerülni. Az élők világaként jellemezhető mithraikus Kozmosz és az Antikozmosz tehát együtt alkothatták technikailag a „mithraikus Univerzumot”, amelyben az Alvilág is létezett a földi létet követő teljes megsemmisülés helyeként. A mithraikus Univerzum részletesebben ismert fele és a nem emlegetett, vagyis rettegett fele közötti elválasztó elemet a Szent Jeromos adata szerint csodás erejűnek tartott kultuszkép jelentette kézzelfoghatóan, vagyis láthatóan, a szentély által megjelenített életteli világ tereinek lezárásaként.

2023. május 8.

Meghívó

éves rendes közgyűlés (az Ábel Jenő Országos Latin Tanulmányi Verseny eredményhirdetése,
beszámolók, a Társaság díjainak átadása),

illetve

• • * A határozatképtelenség esetén megtartandó esetleges megismételt közgyűlés időpontja 17:45 (az előadás után).

Az előadás témája:

Az előadás célja egy mindeddig egyedülálló pannoniai ókeresztény kőfaragvány szimbólumrendszerének értelmezése képzőművészeti párhuzamok és patrisztikus források segítségével. A faragványt megtisztított és restaurált állapotban jelenleg a Gorsium Régészeti Park kiállítótermében lehet megtekinteni. A téglalap alakú (97 cm magas, 41 cm széles, 23 cm vastag), mindkét lapján faragott, a díszléccel keretezett széleken letöredezett, oldalain vájatos márványtábla Székesfehérváron került elő az ún. Mirth-ház bontásából 1935 őszén. Másod- vagy harmadlagos felhasználású, ókeresztény jelképekkel díszített faragvány, amely az Árpád-kori építkezések során kerülhetett a városba. Eredeti funkciója, helye, valamint elkészítésének időpontja azonban bizonytalan. A szakirodalomban nincsen egyetértés abban, hogy a tábla közepén álló sztaurogram alatt milyen növény látható, és az mit jelképez; hány darab és milyen vízi élőlényt faragtak ki a sztaurogram fölött, és miért éppen ezeket; valamint kétséges, hogy pálmalevél, pávatoll vagy valamilyen félreértett tengeri lény látható-e a kőlap kiemelt helyén, mintegy a faragvány csúcspontján. Ugyanakkor kijelenthető, hogy az alkotók/megrendelők összetett keresztény üzenetet kívántak megfogalmazni egy olyan, világosan strukturált jelképrendszer által, amely illeszkedik az ókeresztény ikonográfiai hagyományon belül a fauna aquatica, a tria genera animalium és a Jónás-ábrázolások bizonyos körébe. Az ikonográfiai értelmezés mellett állást foglalok a datálás és az eredeti hely és funkció kérdésében, továbbá ismertetem a márványtáblán frissen elvégzett anyagvizsgálat eredményét is.

2023. március 6.

Meghívó

című előadásai.

Az előadások témája:

A Kr. e. 5. századtól kezdve bukkannak fel olyan átoktáblák és/vagy viaszbabák, amelyeket kis ólomkoporsóba vagy ólomkapszulába zártak. A legkorábbiakat a Fekete-tenger medencéjéből és Athénból ismerjük, a legtöbbet pedig Rómából. Az viszont csak egy hadrumetumi kapszulára jellemző, hogy az átokszövegen kívül az átok felírására szolgáló bronz stylust is belezárták. A stylus sokáig lappangott, de néhány hete újra megtalálták.

Bélyácz Katalin:
Homéros a varázsgemmákon

Előadásom kiindulópontja egy kalcedón amulettgemma, amelyet Párizsban a Cabinet des Medailles-ban őriznek (Paris, Cabinet des Médailles ltsz. Froehner.XIV.34). A darab a feliratos gemmák közé tartozik, kép nem található rajta, csupán az egész A oldalát betöltő felirat. A darab felirata Homéros Iliasának két egybehangzó sorával azonosítható: VIII 69, XXII 209. A darab közöletlen, egyetlen említésekor a gyűjtemény katalógusában a varázsgemmák közé sorolták. A varázsgemmák corpusában azonban nincs párja. Amilyen gyakori ugyanis a görög-római ikonográfia a varázsgemmákon, olyan példa nélküli a görög irodalmi idézet. Értelmező kontextusát tehát ennek a darabnak nem a gemmák között, hanem más műfajokban érdemes keresnünk. A gemma feliratának értelmezéséhez két jól kirajzolódó körbe tartozó forrásokat kell felidézni. Az egyik az ún. Homéromanteion, amikor Homéros szövegét jóslásra használták, a másik, amikor a homérosi sorokat a PGM-ből kölcsönzött kifejezéssel valamilyen módon paredrosként alkalmazzák, tehát segítőként, amulettként – gyógyításra (therapeia), harag megfékezésére (thymokatochon), barátok szerzésére (pros philous). Előadásomban a jóslásra és amulettként használt Homéros-idézetek forrásait tekintem át. Ennek alapján próbálom meg értelmezni a kiragadott homérosi sort tartalmazó darabot, és kísérlek meg hipotézist fogalmazni annak a gondolatnak a születéséről, amely Homérost végső autoritásnak tartja.