↓
 
  • Régi honlapunk
  • Előadások video-archívuma
  • Latintanári munkaközösség
    • Munkaközösség
    • Latin verseny

Ókortudományi Társaság

Ókortudományi Társaság
  • Híreink
  • Társaságunkról
    • Társaságunk
    • Vezetőségünk
    • Tagjaink
    • Tagdíj
  • Kötelező adatok
    • Archívum
    • Közhasznúsági jelentések
    • Támogatóink
  • Pályázatok / Díjak
    • Pályázatok
    • Díjazottak
  • Linkgyűjtemény
  • Adó 1%
  • Kapcsolat
Kezdőlap - Oldal 2 << 1 2 3 4 … 8 9 >>

Bejegyzés navigáció

← Régebbi bejegyzések
Újabb bejegyzések →
Ókortudományi Társaság

2024. március 10.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság
2024. március 22-én, pénteken 17:00 órakor
felolvasó ülésére, amelynek programja

Déri Balázs:
„… princeps Aeolios carmen ad Italum / deduxisse modos”?
Egy régi-új konjektúra, és ami mögötte van

és

Lindner Gyula:
Tévedhet-e Plutarchos? – A kultúra és a háború finanszírozásának a kérdése a klasszikus kori Athénban

című előadásai.

Helye:
ELTE BTK A épület, Kari Tanácsterem
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint

Az előadások témája:

Déri Balázs:
„… princeps Aeolios carmen ad Italum / deduxisse modos”?
Egy régi-új konjektúra, és ami mögötte van

David Kovacs „Aeolic and Italian at Horace, Odes 3.30.13–14” c. tanulmányában (The Classical Quarterly, 65/2 Dec. 2015, 682–688) amellett érvel, hogy Horatius nevezetes szöveghelye (Aeolium carmen ad Italos / … modos), mely – úgymond – értelmezési problémát vet föl, az előadás címében jelzett módon javítandó. Maga a University of Virginia klasszika-filológus professzora észrevette, hogy konjektúráját már 1840-ben fölvetette Johann Daniel Fuss liège-i filológus, de azután, hogy az Orelli–Baiter-féle Horatius harmadik kiadása 1850-ban elutasította, 165 évre feledésbe merült. Az újrafeltalált konjektúra sajnálatosan elindult hódító útjára: két éve e szöveg jelent meg a híres, egyetemi oktatásra szánt „Green-Yellow”-ban (Cambridge Greek and Latin Classics). Előadásomban javaslom a kéziratilag hagyományozott alakhoz való visszatérést, egyben igyekszem vázolni, hogy miben is áll Horatius versreformja, amelyben saját halhatatlanságát látta.

Lindner Gyula:
Tévedhet-e Plutarchos? – A kultúra és a háború finanszírozásának a kérdése a klasszikus kori Athénban

Plutarchos De gloria Atheniensium című írásában meglepő kijelentést tesz: a polis, amelyet hadvezérek és nem történetírók, költők, művészek tettek naggyá és híressé, többet költött színházi előadásokra, Oidipus és Antigoné szenvedéseinek a bemutatására, mint háborúinak a megvívására. Vajon igaz lehet az, amit a chairóneiai állít? Tényleg többe került Athénnak a színház, ill. a színháznak keretet biztosító ünnepi kultúra, mint a hadsereg és a flotta fenntartása, és a különböző hadjáratok finanszírozása? Egyáltalán: komolyan vehetjük Plutarchost, amikor efféle véleményt közöl? Az előadás, amely a fenti kérdésekre görög történetírók, athéni szónokok tanúságtétele alapján és az epigráfiai források segítségével keres válaszokat, Plutarchos álláspontját a klasszikus kori Athén hibrid gazdasági rendszerének tükrében vizsgálja, és utal arra a sajátosságra, miszerint Athénban állami funkciók és intézmények (kultúra, hadsereg) működtetése (részben) a polgárok egyéni hozzájárulásaitól függött.

Ókortudományi Társaság

2024. február 9.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság
2024. február 16-án, pénteken 17:00 órakor
felolvasó ülésére, amelynek programja

Grüll Tibor:
„Hódítás könyvvel” – Az írásbeliség forradalma a Római Birodalomban

és

Mráv Zsolt:
Utas a halál útján – Új adatok a pannoniai kocsisírok kutatásához

című előadásai.

Helye:
ELTE BTK A épület, Kari Tanácsterem
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint

Az előadások témája:

Grüll Tibor:
„Hódítás könyvvel” – Az írásbeliség forradalma a Római Birodalomban

William V. Harris Ancient Literacy című könyvének 1989-es megjelenése óta a kutatás mantraként ismételgeti a szerző megállapítását, miszerint a Római Birodalom „nyugati provinciáiban az írástudás általános szintje alig érhette el az 5–10%-ot”. Harris ezt a becslését arra építette, hogy Rómában nem volt kötelező alapfokú oktatás; nem volt sokszorosító eljárás, amely elegendő olvasnivalót adott volna az emberek kezébe; és végül nem volt olyan fokú urbanizáció, amely elősegítette volna az írásbeliség elterjedését. Mindez természetesen igaz, ugyanakkor mégsem magyarázza meg azt, hogy a 2–3. században az írásbeliség robbanásszerű elterjedését figyelhetjük meg a Római Birodalomban. Bár kötelező alapfokú oktatás valóban nem létezett, de eldugott egyiptomi falvakban és germaniai villagazdaságokban is az iskoláztatás nyomaival találkozunk. Mechanikus sokszorosító eljárás valóban nem volt, de az emberek mindenre írtak, ami kezük ügyébe esett: a házfalaktól a háztartási eszközökön át a törött cserepekig, s ezek a firkálmányok nemritkán magasabb irodalmi műveltségről is tanúskodnak. Az ókorban persze modern városok sem léteztek, de a foglalkozások nagymértékű differenciálódása, a közigazgatás bürokratizálódása, gazdaság globalizációja és az adminisztratív apparátus megnövekedése mind-mind abba az irányba mutat, hogy Harris rendkívül alacsony becslését ideje volna felülvizsgálnunk.

Mráv Zsolt:
Utas a halál útján – Új adatok a pannoniai kocsisírok kutatásához

A császárkori Pannonia régészetének egyik látványos színfoltját képviselik a helyi elit fogatos kocsit tartalmazó temetkezései, amelyek rítusa teljesen idegen a római típusú temetkezési szokásoktól. Az eltemetett kocsik és a fogatos lovak a túlvilági utazás kellékeként kerültek Pannonia helyi őslakos, jellemzően eraviscus származású elitjének gazdag sírjaiba. A kocsisírok ritka leletnek számítanak Kelet-Pannoniában. A 19. század óta mintegy negyven kocsisír vált ismertté Pannonia földjéből, de ezeknek csak egy részénél volt lehetőség régészeti feltárásra és a rítus megértését célzó megfigyelésekre. Az előadás célja a kocsisírok néhány izgalmas kérdéskörének a bemutatása a legfrissebb kutatási eredmények és az újabb ásatások fényében. Az elmúlt évtizedek feltárásai alapján sokkal árnyaltabb képet rajzolhatunk erről a korántsem homogén, inkább nagyon is változatos rítusról, amelynek hangsúlyai, főbb jellegzetességei időben is változtak. A sírba helyezett tárgyak közül a fürdő és tisztálkodó készletek, fegyverek, hátaslovak és vadászkutyák mellett maguk az utazókocsik képviselik a legjelentősebb és minden bizonnyal legértékesebb sírmellékletet. Ezek a sírok rejtik az ókori technikatörténet egyik elfeledett csodájának, a császárkori utazókocsik megismerésének és rekonstrukciójának a kulcsát is, amelyben a magyar régészettudomány meghatározó szerepet tölt be. A kocsisírok segítségével következtetéseket vonhatunk le Északkelet-Pannonia őslakos elitjének a társadalmi helyzetére, a római hadsereggel való összefonódására, valamint kultúrájának, istenvilágának és túlvilághitének sajátos jellegzetességeire és helyi színezetére vonatkozóan. A kocsisírok kutatásával végigkövethetjük annak a látványos és sikeres akkulturációs folyamatnak az ívét és főbb állomásait, amelyet az eraviscus törzsi elit egymást követő generációi a Kr. u. 1. század végétől a 3. század elejéig bejártak, és amelynek során életmódjukban és kultúrájukban igyekeztek egyre inkább „birodalmi rómaivá” válni.

Ókortudományi Társaság

2024. január 9.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság
2024. január 19-én, pénteken 17:00 órakor
felolvasó ülésére, amelynek programja

Patay-Horváth András:
Pelops legendás lapockacsontja és Orestés csontjai a politikai propaganda szolgálatában

és

Zsengellér József:
A garizimi templom mint trójai faló

című előadásai.

Helye:
ELTE BTK A épület, Kari Tanácsterem
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint

Az előadások témája:

Patay-Horváth András:
Pelops legendás lapockacsontja és Orestés csontjai a politikai propaganda szolgálatában

Pelops elefántcsont lapockacsontjának a legendája közismert volt az ókorban (pl. Pind. Ol. 1.27), Orestés csontjainak történetét pedig még ma is sokszor tárgyalják, hiszen Hérodotos (1.67-68) részletesen beszámol róla. A két történet azonban véleményem szerint szorosabban összefügg egymással, mint ahogy azt eddig gondolták: Pelops lapockacsontjának legendája nélkül Orestés csontjainak híres története nehezen képzelhető el. Az előadásban tehát azt igyekszem bemutatni, hogy mikor, miért illetve hogyan jöhetett létre ama furcsa ámde láthatóan közkeletű elképzelés, miszerint ezen csontok valamiféle fontos katonai győzelemhez segítik hozzá a birtokosaikat.

Zsengellér József:
A garizimi templom mint trójai faló

Két évtizeddel ezelőtt még az sem volt biztos, hogy az izraeli Garizim-hegyen volt-e valaha templom, bár a 2 Makkabeusok utalása (2Makk 6,2) és Josephus Flavius beszámolói irodalmi szinten felemlegették létét. Azzal, hogy Yitzhak Magen ezredforduló körüli ásatásai nyomán nemhogy egy hellenisztikus, de egy perzsa kori templom romjai kerültek napvilágra a Garizimon, több száz éves kutatói konszenzusok dőltek meg. A nemzetközi tudományosság azonban nagyon lassan fogadja be a tényt, és még lassabban annak következményeit.
Előadásomban egyrészt bemutatom az ásatást és annak alapján a garizimi jahvista közösség perzsa-hellenisztikus kori helyzetét. Felvázolom azokat a változásokat, amiket a garizimi templom perzsa kori létezése okoz a történelmi rekonstrukció, az irodalomtörténet – különösen is a Pentateuchus keletkezéstörténete –, a szociológia és a vallástörténet terén. Végül rámutatok arra a kényes aktuális (vallás)politikai helyzetre, ami e tudományos felfedezés szélesebb nyilvánosság előtti megismertetését gátolja.

Ókortudományi Társaság

2023. november 30.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság
2023. december 15-én, pénteken 17:00 órakor
felolvasó ülésére, amelynek programja

Földi András:
A klasszika filológia és a római jogon alapuló európai jogtudomány paradigmaváltásainak párhuzamai

és

Zsupán Edina:
Plutarchos, Filelfo, Janus.
Műfordítási stratégiák a humanizmus kezdetén

című előadásai.

Helye:
ELTE BTK A épület, Kari Tanácsterem
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint

Az előadások témája:

Földi András:
A klasszika filológia és a római jogon alapuló európai jogtudomány paradigmaváltásainak párhuzamai

Ritoók Zsigmond Homéros Magyarországon c. könyvében (2019) szemléltetően bemutatta, hogy a Homéros-kutatás története milyen paradigmaváltásokat tükröz. A fejlődés előbb a klasszikus ókorért rajongó humanista „paradigma” megkérdőjelezése, a klasszikus ókor leértékelése irányában haladt. A XVIII. század második felétől a historizmus, majd a XIX. század végétől a strukturalizmus vált meghatározóvá.
Nem meglepő módon a római jogi tradícióra épülő európai jogtudomány fejlődésében is hasonló paradigmaváltások figyelhetők meg. Az antik római jog hasznosságát már a XVI. században, a „klasszika-filológusok” (pl. Guillaume Budé) által erősen inspirált jogi humanista iskola uralma idején, másrészt még Bacon fellépése előtt kétségbe vonta François Hotman Antitribonianus c. munkájában. A XVII. században a római jog helyett a naturalis ratión alapuló természetjog (pl. Grotius), ill. az ún. mos geometricus (pl. Leibniz) vált vonzóvá.
A XVIII. század végétől a jogtudományban is a historizmus lett az uralkodó paradigma. A Savigny nevével fémjelzett történeti jogi iskola uralmának — amely az antik római jog alapulvételét prioritásnak tekintő német jogtudományt uno ictu a nemzetközi élvonalba repítette — a strukturalizmussal összehasonlítható új tendenciák vetettek véget. Az „antihistorikus” korszakváltás jele volt az 1900-ban Párizsban megrendezett első összehasonlító jogi világkongresszus, amelyen még az ex asse római jogászként indult Édouard Lambert is a történeti módszer meghaladása mellett állt ki.

Zsupán Edina:
Plutarchos, Filelfo, Janus.
Műfordítási stratégiák a humanizmus kezdetén

Az itáliai humanizmus első évtizedeiben a latin nyelv megújításának vágya alapvető változást hozott a fordítások esztétikájában. Az ekkor felmerülő kérdések – az eredetihez való közelség/távolság, a hűség mértéke és mibenléte, stiláris vonatkozások – jórészt ma is aktuálisak. A fordítások palettája igen színes, ám egy-egy alkotás árnyalataiban sokszor nehezen kategorizálható, a releváns elemzési szempontok eltérései miatt nehezen kutatható, s még nehezebben sorolható be általános tendenciákba. Támpontot jelenthetnek azok a fordítók, akik elméleti tudatossággal rendelkeztek. Az előadás két jeles humanista, Francesco Filelfo és Janus Pannonius fordítói viselkedését kísérli meg elhelyezni a XV. századi palettán egyazon mű, Plutarchos Regum et imperatorum apophthegmata című gyűjteményének fordítása kapcsán, amelyet mindketten átültettek görögről latinra, s azt próbálja meg demonstrálni, hogy bár mindketten magas szintű irodalmi igényekkel közelítettek a feladathoz, bizonyos pontokon mégis mennyire eltérő elvek vezérelték őket. Ám ennek alapján téves volna hierarchikus rendet felállítani a két szöveg között, ugyanakkor a Janus által követett metódus abban az értelemben mégis figyelemre méltóbb, hogy egyfajta sajátos intertextualitást eredményezett a fordítás és az eredeti között, olyat, amely a Plutarchos-filológia kérdésfelvetései szempontjából is releváns lehet.

Ókortudományi Társaság

2023. november 13.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság
2023. november 17-én, pénteken 17:00 órakor
felolvasó ülésére, amelynek programja

Fröhlich Ida:
Mágia Qumránban

és

Szabó Ádám:
A mithraikus Univerzum

című előadásai.

Helye:
ELTE BTK A épület, Kari Tanácsterem
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint

Az előadások témája:

Fröhlich Ida:
Mágia Qumránban

A qumráni közösség könyvtárából több, mágikus gyógyítást leíró történet és bajelhárító ráolvasás ismert. A mai tudományos kategóriák szerint mágikus kompozíciók részei voltak az ókori közösség mindennapi életének és rituáléinak. Többségük arámi nyelvű, és valamennyi szöveg utal az ún. Etióp Henok-könyv (1Henok) hagyományaira, a bukott Virrasztók történetére (1Hen 6-11) és a gyűjteményben megfogalmazott 364 napos ideális szoláris naptárra (1Hen 72-82). Ez a naptár a közösség identitásának egyik legfontosabb kifejezője (Templomtekercs, 4QMMT), és kronológiai alapul szolgál a közösség körében jelentős „újraírt Biblia,” a Jubileumok könyve elbeszélésének.
A 364 napos naptár alapja egy 360 napos ideális lunáris mezopotámiai naptár, amely a Kr. e. 1. évezred derekára uralkodóvá vált, és a minden tudomány (így a gyógyítás) alapját jelentő asztrális mágia naptára volt. Ennek zodiakális naptárrá való átalakításáról tanúskodnak a Henok-gyűjtemény legkorábbi (Kr. e. 3. század vége) kéziratos hagyományát képviselő arámi nyelvű csillagászati töredékek (4Q208-209). Az arámi Henok-hagyomány más részletei a mezopotámiai ómen-irodalom jó ismeretét tükrözik, és szerzőik előtt nem lehettek ismeretlenek az asztrális mágia égitestekkel és azok hatásaival kapcsolatos elképzelései sem.
Az előadás ezek fényében vizsgálja a Virrasztók bukásának történetét (1Hen 6-11), a természeti „rossz” aitiológiai mítoszát, amely szerint az embereket érő csapásokat és betegségeket az égi és földi lények tisztátalan kapcsolataiból származó és a vízözönben elpusztult óriások holttesteiből kiszabadult tisztátalan szellemek okozzák. A henoki naptár és mítosz az asztrális mágia rendszere és hagyománya ellenében született. Szerzői a mezopotámiai írásbeliséget jól ismerő írnokok, egyszersmind egy monoteista kozmológia megfogalmazói, akik új alapokra helyezték a gyógyítás rendszerét, amelynek forrása a kozmosz működését irányító egyetlen Isten, közvetítői pedig annak angyalai. Kozmológiai rendszerük más qumráni művekben is tükröződik (pl. az ún. fiziognómiákban). Az értelmezés új megvilágításba helyezi a hagyomány más reprezentánsainak (késő-ókori Henok-gyűjtemények, arámi zsidó ún. varázstálak, a palesztinai zsinagógák zodiákus-ábrázolásai) szerepét is.

Szabó Ádám:
A mithraikus Univerzum

A mithraikus szentélyek vagy „barlangok” építészeti tájolása és kinézete az ismert több száz példa alapján terephez vagy utcaképhez alkalmazkodik, rendszert nem képviselő változatosságokat mutat. Ezzel szemben a szentélyek belső berendezése törvényszerűségeket mutat a Római Birodalom teljes területén, a misztériumok létezésének igazolható bő négy évszázada alatt. A mithraeumok azonosítható belső tájolása is megegyező minden esetben, erre vonatkozólag a kultuszkép helyzete és ábrázolásai adnak egyértelmű iránymutatást. A mithraeum belső struktúrája a bejárattól a kultuszképig tartó lehetséges tengelyvonalhoz igazodik, és azon túl is folytatódik, de nem fizikailag megfogható módon. A mithraeum belsejét egy meghatározható észak-dél és erre merőleges kelet-nyugat irányú vonal mentén tájolták a kultuszkép alapján, s ez a tájolás független a mesterségesen létrehozott vagy természetes közegben alapított szentélyépület fizikai tájolásától. A mithraikus szentély a 3. századi porphyriosi barlangleírás (De antro Nympharum) alapján vázolható tér, maga az érzékelhető Kozmosz a kor ismeretei szerint, azaz együtt a föld és az égbolt, az ismert világ a maga belső koordinátáival. A Mithras-misztériumokra vonatkozó összes auktor és információhordozó feliratos forrás (vö. László L. – Nagy L. – Szabó Á.: Mithras és misztériumai, Budapest, 2005) alapján a többé-kevésbé megismerhető mithraikus Kozmoszból hiányzik a korszakban vegyes érzelmekkel kezelt Alvilág (Hades, Orcus), a beavatásban nem részesültek földi halál utáni helye, amelyre vonatkozóan a homérosi és vergiliusi leírások alapján rendelkezünk áttekintőbb ismeretekkel. A Mithras-misztériumokba való beavatással ezt a saját források szintjén nem emlegetett helyet igyekeztek elkerülni a hívek, akik hitük szerint földi életük után a Kozmosz szféráiban folytatták lélekként a nem tudjuk milyen folytatólagos életet jelentő létüket, de konkrét elképzeléseik lehettek róla, hogy mitől menekülnek meg azáltal, hogy beavattatják magukat a misztériumokba, lehetőleg mind a hét beavatási szinten.
A gyakorlatiasabb megkülönböztethetőség miatt ezt a mithraikus Kozmosszal szemben álló ismeretlen Alvilágot Antikozmoszként lehet a legegyszerűbben meghatározni. Bár mithraikus forrásunk nincs rá, a léte mégis letagadhatatlan, hiszen ezt akarták elkerülni. Az élők világaként jellemezhető mithraikus Kozmosz és az Antikozmosz tehát együtt alkothatták technikailag a „mithraikus Univerzumot”, amelyben az Alvilág is létezett a földi létet követő teljes megsemmisülés helyeként. A mithraikus Univerzum részletesebben ismert fele és a nem emlegetett, vagyis rettegett fele közötti elválasztó elemet a Szent Jeromos adata szerint csodás erejűnek tartott kultuszkép jelentette kézzelfoghatóan, vagyis láthatóan, a szentély által megjelenített életteli világ tereinek lezárásaként.

Ókortudományi Társaság

2023. október 10.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság
2023. október 20-án, pénteken 17:00 órakor
felolvasó ülésére, amelynek programja

Adamik Tamás:
Poitiers-i Hilarius Magyarországon. A második himnusz értelmezése

és

Illés Imre Áron:
Legationes municipales – A városi közösségek követküldési gyakorlata a principatus idején

című előadásai.

Helye:
ELTE BTK A épület, Gombocz Zoltán-terem
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint

Az előadások témája:

Adamik Tamás:
Poitiers-i Hilarius Magyarországon. A második himnusz értelmezése

Buzna Viktor kifejti disszertációjában, hogy Francesco Gamurrini 1880-ban Arezzóban talált egy kéziratot, amelyet ezen a címen adott ki 1887-ben Rómában: Sancti Hilarii Tractatus de Mysteriis et Hymni; et S. Silviae Aquinatae Peregrinatio ad loca sancta – „Szent Hilarius értekezése a misztériumokról és Himnuszai, és Aquitaniai Szent Silvia zarándoklása a szent helyekre”. Ebben a megcsonkított kódexben maradt fenn Hilariusnak három himnusza, töredékesen. Az elsőt Buzna De Christo genito Deo – „Krisztusról, a nemzett Istenről” címen adta ki disszertációjában; a másodikat De resurrectione carnis – „A test feltámadásáról”, a harmadikat pedig De tentationibus Christi per diabolum – „Krisztus megkísértése az ördög által.” Buzna Viktor nemcsak kiadja ezt a három himnuszt, hanem mindegyik esetében bizonyítja, hogy Hilarius autentikus alkotása. Hogyan teszi ezt? Párhuzamos helyekkel. Hilarius imént felsorolt prózai műveiben található azonos gondolati és szóhasználati egyezésekkel bizonyítja e három himnusz hitelességét. Az első és második himnusz abecedarius, tehát könnyen megállapítható az első himnusz esetében, hogy hány sor hiányzik a végéről; a második himnusz esetében pedig azt, hogy hány sor hiányzik az elejéről. Sajnos a harmadik himnusz nem abecedarius, ezért nem tudjuk pontosan eldönteni, hogy hány sor hiányzik a végéről.
Révay József az Egyetemes Philologiai Közlöny 1912-es számában közölt recenziójában így ír Buzna művéről: „A kérdés irodalmát jól ismeri és ügyesen használja fel. Helyes kritikai érzékkel mutat rá egyes szerzők tévedéseire. … Buzna belső okok alapján az arezzói kézirat mindhárom hymnusát Hilariusénak tartja. Összeveti a hymnusok stílusbeli sajátosságait Hilarius egyéb műveivel és számos rokon, sőt egyező helyet sikerül kimutatnia. Hosszadalmas és részletes bizonyítása után sem merném Hilarius szerzőségét a 2. és a 3. himnuszra nézve is kétségtelen bizonyossággal is állítani. Kutatásai a szerzőséget nem bizonyították be végérvényesen, de nagyon valószínűvé tették.”
Poitiers-i Hilarius Magyarországon. A második himnusz értelmezése című előadásomban azokra a kérdésekre kívánok válaszolni, amelyeket Buzna Viktor, Révay József és más kutatók felvetettek.

Illés Imre Áron:
Legationes municipales – A városi közösségek
követküldési gyakorlata a principatus idején

Az előadásom célja, hogy bemutassa a római császár és az alattvalók közötti kapcsolattartás egyik legfontosabb elemét, a helyi közösségek követküldési gyakorlatát. E követségek célpontja az uralkodó mellett a helytartó vagy akár egy magánember (patronus) is lehetett. Az előadás során külön hangsúlyt helyezek arra, hogy megpróbáljam szinkronba hozni a különböző korszakokból és területekről ránk maradt különböző típusú források ellentmondásait, és ezáltal felvázoljam azokat az alapvető elveket, amelyek mentén a városok követküldési gyakorlata működött a principatus idején – röviden kitérve a köztársaságkori előzményekre és a késő császárkori forrásokra is.

Ókortudományi Társaság

2023. május 8.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság 2023. május 19-én pénteken 17:00 órakor tartandó közgyűlésére* és felolvasó ülésére,
amelynek programja

éves rendes közgyűlés (az Ábel Jenő Országos Latin Tanulmányi Verseny eredményhirdetése,
beszámolók, a Társaság díjainak átadása),

illetve

Heidl György:
(PTE BTK Esztétika és Kulturális Tanulmányok Tanszék)
„Hozzanak elő a vizek…”: Egy különleges pannoniai ókeresztény faragvány jelképrendszere

című előadása.


Helye: Az ELTE Bölcsészettudományi Karának
Gombocz-terme
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint
    • * A határozatképtelenség esetén megtartandó esetleges megismételt közgyűlés időpontja 17:45 (az előadás után).


Az előadás témája:

Heidl György:
„Hozzanak elő a vizek…”: Egy különleges pannoniai ókeresztény faragvány jelképrendszere

Az előadás célja egy mindeddig egyedülálló pannoniai ókeresztény kőfaragvány szimbólumrendszerének értelmezése képzőművészeti párhuzamok és patrisztikus források segítségével. A faragványt megtisztított és restaurált állapotban jelenleg a Gorsium Régészeti Park kiállítótermében lehet megtekinteni. A téglalap alakú (97 cm magas, 41 cm széles, 23 cm vastag), mindkét lapján faragott, a díszléccel keretezett széleken letöredezett, oldalain vájatos márványtábla Székesfehérváron került elő az ún. Mirth-ház bontásából 1935 őszén. Másod- vagy harmadlagos felhasználású, ókeresztény jelképekkel díszített faragvány, amely az Árpád-kori építkezések során kerülhetett a városba. Eredeti funkciója, helye, valamint elkészítésének időpontja azonban bizonytalan. A szakirodalomban nincsen egyetértés abban, hogy a tábla közepén álló sztaurogram alatt milyen növény látható, és az mit jelképez; hány darab és milyen vízi élőlényt faragtak ki a sztaurogram fölött, és miért éppen ezeket; valamint kétséges, hogy pálmalevél, pávatoll vagy valamilyen félreértett tengeri lény látható-e a kőlap kiemelt helyén, mintegy a faragvány csúcspontján. Ugyanakkor kijelenthető, hogy az alkotók/megrendelők összetett keresztény üzenetet kívántak megfogalmazni egy olyan, világosan strukturált jelképrendszer által, amely illeszkedik az ókeresztény ikonográfiai hagyományon belül a fauna aquatica, a tria genera animalium és a Jónás-ábrázolások bizonyos körébe. Az ikonográfiai értelmezés mellett állást foglalok a datálás és az eredeti hely és funkció kérdésében, továbbá ismertetem a márványtáblán frissen elvégzett anyagvizsgálat eredményét is.

Ókortudományi Társaság

2023. április 11.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság
2023. április 21-én, pénteken 17:00 órakor
felolvasó ülésére, amelynek programja

Geréby György:
A fény a barlangban. A Prótevangélium Jacobi új megvilágításban

és

Draskóczy Eszter:
A látomás mint irodalmi műfaj: fejlődéstörténet és tipológiák
(Dante Komédiájának ókori és középkori forrásaiból)

című előadásai.

Helye:
ELTE BTK A épület, Kari Tanácsterem
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint

Az előadások témája:

Geréby György:
A fény a barlangban. A Prótevangélium Jacobi új megvilágításban

Előadásom kiindulópontja, hogy a Prótevangéliumot a korábbi kutatás félreismeri. Α Prótevangélium ugyanis nem evangélium, még kevésbé gyermekségtörténet, és ismeretlen, de magasan képzett szerzőjét nem naiv jámborsági igény vezette (ideértve a mariológiát). Igazából apokrifnek is csak jobb híján lehet tartani. A hagyományos képpel szemben egyre több kritika merül fel. Azzal járulok hozzá az újraértékeléshez, hogy megmutatom, hogy a Prótevangélium narratív teológia egy bibliai cento formájában. A hitelességet sugárzó retori A Kr. e. 5. századtól kezdve bukkannak fel olyan átoktáblák és/vagy viaszbabák, amelyeket kis ólomkoporsóba vagy ólomkapszulába zártak. A legkorábbiakat a Fekete-tenger medencéjéből és Athénból ismerjük, a legtöbbet pedig Rómából. Az viszont csak egy hadrumetumi kapszulára jellemző, hogy az átokszövegen kívül az átok felírására szolgáló bronz stylust is belezárták. A stylus sokáig lappangott, de néhány hete újra megtalálták.ka második rétege összetett teológiai programot képvisel, ami a korabeli kereszténység vitáinak és alternatíváinak hátterében válik világossá. A Prótevangélium részben a hellénisztikus (Kelszosz), részben a korabeli zsidó (Toldot Jesu) kritikákkal, de elsősorban a markionita illetve más, rivális keresztény, illetve gnosztikus teológiai iskolákkal (ebioniták, borboriták) szemben jelenít meg olyan teologémákat ellen-narratívájában, amiket a nagyegyház a magáénak fog elismerni. Az eredetileg (feltehetően) „Mária születése”, vagy csak „Jakab könyveként” ismert második századi művecskét szinte minden aspektusból újra kell értelmezni.

Draskóczy Eszter:
A látomás mint irodalmi műfaj: fejlődéstörténet és tipológiák
(Dante Komédiájának ókori és középkori forrásaiból)

A Dantisztika immár százötven éves, ám még mindig általánosan elfogadott konklúzió nélküli vitája, hogy a középkori látomásirodalom egyes fennmaradt szövegei tekinthetők-e a Komédia közvetlen forrásainak. Szemben azokkal a klasszikus szövegekkel, amelyeket Dante folyton idéz és megnevez, a középkori pokol-víziók egy olyan, sok évszázad alatt keletkezett, rendkívül szerteágazó, ugyanakkor egymáshoz sok ponton csatlakozó szövegbokrok erdeje, amit nagyon nehéz szisztematikusan kutatni a következők miatt: egyrészt ezek a történetek elsősorban szóban terjedtek, és amelyek közülük írásban ma is olvashatók, több nyelven, több változatban maradtak fenn.
A klasszikusokkal szemben a középkori látomásos szövegeket rendszerint nem direkt forrásként használja, hasznosítja a Komédia szerzője, hanem egyrészt strukturális modellként, másrészt pedig egy nagy túlvilági toposztárként tekinthetett rájuk, ahonnan számtalan mintát és példát talált a pokol földrajzára; lakóinak, az ördögöknek, szörnyeknek, valamint az itt bűnhődő lelkek megjelenítésére; a bűnök és a büntetések fajtáira; az utazóból kiváltott reakciókra, az utazó és vezetője között lezajló párbeszédekre; továbbá azokra a tipikus helyzetekre, próbákra, amelyek az utazót várják a pokoljárás során.
Előadásomban az általam vizsgált szövegkorpusz alapján (a Szent Pál apostol látomásától a Thurkillus víziójáig) igyekszem felrajzolni a látomásirodalom fejlődéstörténetének egy lehetséges ívét és tipológiáit, azokat a jegyeket keresve, amelyek a dantei Komédia szempontjából meghatározónak bizonyultak.

Ókortudományi Társaság

2023. március 6.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság
2023. március 17-én, pénteken 17:00 órakor
felolvasó ülésére, amelynek programja

Németh György:
Dobozba zárt átkok

és

Bélyácz Katalin:
Homéros a varázsgemmákon

című előadásai.

Helye:
ELTE BTK A épület, Kari Tanácsterem
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint

Az előadások témája:

Németh György:
Dobozba zárt átkok

A Kr. e. 5. századtól kezdve bukkannak fel olyan átoktáblák és/vagy viaszbabák, amelyeket kis ólomkoporsóba vagy ólomkapszulába zártak. A legkorábbiakat a Fekete-tenger medencéjéből és Athénból ismerjük, a legtöbbet pedig Rómából. Az viszont csak egy hadrumetumi kapszulára jellemző, hogy az átokszövegen kívül az átok felírására szolgáló bronz stylust is belezárták. A stylus sokáig lappangott, de néhány hete újra megtalálták.

Bélyácz Katalin:
Homéros a varázsgemmákon

Előadásom kiindulópontja egy kalcedón amulettgemma, amelyet Párizsban a Cabinet des Medailles-ban őriznek (Paris, Cabinet des Médailles ltsz. Froehner.XIV.34). A darab a feliratos gemmák közé tartozik, kép nem található rajta, csupán az egész A oldalát betöltő felirat. A darab felirata Homéros Iliasának két egybehangzó sorával azonosítható: VIII 69, XXII 209. A darab közöletlen, egyetlen említésekor a gyűjtemény katalógusában a varázsgemmák közé sorolták. A varázsgemmák corpusában azonban nincs párja. Amilyen gyakori ugyanis a görög-római ikonográfia a varázsgemmákon, olyan példa nélküli a görög irodalmi idézet. Értelmező kontextusát tehát ennek a darabnak nem a gemmák között, hanem más műfajokban érdemes keresnünk. A gemma feliratának értelmezéséhez két jól kirajzolódó körbe tartozó forrásokat kell felidézni. Az egyik az ún. Homéromanteion, amikor Homéros szövegét jóslásra használták, a másik, amikor a homérosi sorokat a PGM-ből kölcsönzött kifejezéssel valamilyen módon paredrosként alkalmazzák, tehát segítőként, amulettként – gyógyításra (therapeia), harag megfékezésére (thymokatochon), barátok szerzésére (pros philous). Előadásomban a jóslásra és amulettként használt Homéros-idézetek forrásait tekintem át. Ennek alapján próbálom meg értelmezni a kiragadott homérosi sort tartalmazó darabot, és kísérlek meg hipotézist fogalmazni annak a gondolatnak a születéséről, amely Homérost végső autoritásnak tartja.

Ókortudományi Társaság

2023. február 7.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság
2023. február 17-én, pénteken 17:00 órakor
felolvasó ülésére, amelynek programja

Bolonyai Gábor:
A Kancsók napja (Choes) és a Szfinx

és

Pesthy Monika:
Önkéntes vértanúság: hőstett vagy öngyilkosság?

című előadásai.

Helye:
Magyar Tudományos Akadémia, Kisterem
1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.

Az előadások témája:

Bolonyai Gábor:
A Kancsók napja (Choes) és a Szfinx

A Kancsókról elnevezett Dionysos-ünnepet tavasz legelején tartották Athénban az Anthestéria (Virágünnep) második napján. Az ünnep egyik fő eseményét a borivó verseny jelentette, ahol a versenyzőknek egy kancsónyi (kb. 3,2 liter) bort kellett a lehető leggyorsabban meginniuk. Az eseményen valamilyen formában gyerekek is részt vettek; ezt bizonyítja az a kb. 360 darab kis méretű kancsó, amelyen virággal megkoszorúzott kancsók társaságában láthatók gyerekek különféle jelenetek részeként. Néhány ránk maradt szövegre is támaszkodva egyesek azt feltételezik, hogy a Kancsóünnep a háromévesek rituális és társadalmi integrálásában játszott szerepet: a kisgyermekkor küszöbét elérő gyermek az első kancsó bor elfogyasztásával erősítette meg helyét a közösségen belül – immár mint a polisz „óvodáskorú” tagja. Az ábrázolások közel egyharmadán azonban jóval fiatalabb gyerekek jelennek meg, csupán kúszni-mászni tudó csecsemők, akik legfeljebb szemükkel méregetik a kancsókat. Az ellentmondásra többféle magyarázat is született a kutatásban. Egyesek szerint a kancsóknak ez a típusa hároméves kor előtt elhunyt gyermekek számára készült, temetési ajándékul, az életükből kimaradt esemény utólagos pótlására. Egy másik magyarázat szerint a csecsemők egyfajta ellenpontként kerültek a vázákra: ők alkotják a beavatásra még éretlen, járni nem tudó gyermekek csoportját a háromévesekkel szemben. Végül vannak, akik szerint a csecsemőábrázolások csak lazán kötődnek az ünnephez, a gyerek-motívum variációjaként jöttek létre, az ünnep rituális tartalmához azonban nincs közük. Az előadás egy új megközelítésből igyekszik megvizsgálni a kancsókon látható gyermekábrázolásokat, és ez alapján mutat rá az ünnepnek, az ünnepelt istennek, valamint a korabeli Athén gyermekszemléletének egy eddig rejtve maradt vonására.

Pesthy Monika:
Önkéntes vértanúság: hőstett vagy öngyilkosság?

A kereszténység, mint tudjuk, szigorúan tiltja az öngyilkosság minden formáját, ezzel szemben az egyházban jelenleg is tisztelt korai vértanúk jó része olyan módon halt meg, amelyet ma már öngyilkosságnak tekintenénk. Ezt a kikényszerített mártírhalált nevezi a modern kutatás „önkéntes vértanúságnak”. Az előadás először megpróbálja értelmezni a fogalmat, majd megvizsgálja, hogyan jelenik meg (elsősorban a narratíva szintjén) az önkéntes vértanúság 1. a Konstantin előtti időszakban; 2. a 4. századi egyházatyáknál; 3. Ágoston után.

Bejegyzés navigáció

← Régebbi bejegyzések
Újabb bejegyzések →

Archívum

  • 2025 május
  • 2025 április
  • 2025 március
  • 2025 február
  • 2025 január
  • 2024 december
  • 2024 november
  • 2024 október
  • 2024 május
  • 2024 április
  • 2024 március
  • 2024 február
  • 2024 január
  • 2023 december
  • 2023 november
  • 2023 október
  • 2023 május
  • 2023 április
  • 2023 március
  • 2023 február
  • 2023 január
  • 2022 december
  • 2022 november
  • 2022 október
  • 2022 május
  • 2022 április
  • 2022 március
  • 2022 február
  • 2022 január
  • 2021 december
  • 2021 november
  • 2021 október
  • 2021 szeptember
  • 2020 december
  • 2020 október
  • 2020 szeptember
  • 2020 május
  • 2020 február
  • 2020 január
  • 2019 december
  • 2019 november
  • 2019 október
  • 2019 május
  • 2019 április
  • 2019 február
  • 2019 január
  • 2018 december
  • 2018 október
  • 2018 május
  • 2018 április
  • 2018 március
  • 2018 február
  • 2018 január
  • 2017 december
  • 2017 november
  • 2017 október
  • 2017 szeptember
  • 2017 május
  • 2017 április
  • 2017 március
  • 2017 február
  • 2017 január
  • 2016 december
  • 2016 november
  • 2016 október
  • 2016 május
  • 2016 április
  • 2016 március
  • 2016 február
  • 2016 január
  • 2015 december
  • 2015 november

Video-archívum

  • Előadások video-archívuma

Legutóbbi bejegyzések

  • Meghívó – közgyűlés és felolvasóülés (2025. V. 16.)
  • Meghívó – felolvasó ülés (2025. IV. 25.)
  • Meghívó – felolvasó ülés (2025. III. 21.)
  • Meghívó – felolvasó ülés (2025. II. 21.)
  • Meghívó – felolvasó ülés (2025. I. 17.)

Munkaközösség

  • Latintanári munkaközösség
  • Latin verseny
↑