Ókortudományi Társaság

2023. január 9.

Meghívó

című előadásai.

Az előadások témája:

A Béke Ithakában (1952) fogadtatástörténetében eddig nem merült föl a regény kapcsolata az antik bukolikus költészet hagyományával. Pedig a Harmadik ének (Télegonos) első fejezetei a természeti és kulturális környezet, a tárgyi rekvizítumok, a szereplőformálás és egyes cselekményelemek szintjén is szorosan kapcsolódnak ennek a hagyománynak a toposzaihoz. Az előadás egyik célja ennek a kapcsolatnak a bemutatása, mindenekelőtt az ember–állat viszonyoknak és az I. fejezet musiké-jelenetének a vizsgálatával. Ugyanakkor az is szembetűnő, hogy a Harmadik ének elején sem egészen felhőtlen epikai világ igen hamar végzetesen elkomorul: a III. fejezettől kezdve a locus amoenusra sötét árnyék vetül, s ez is elsősorban az ember–állat kapcsolatban válik láthatóvá. Az előadás másik célja, hogy ezt az elkomorulást a regény egészének összefüggésében értelmezze. A fő állítás az, hogy Márai ebben a művében a korábbiaknál élesebben kérdez rá – nyilván nem függetlenül a 20. századi totalitárius rendszerek és a II. világháború tapasztalatától – az embernek és ennek részeként az ember–állat különbségnek a mibenlétére. A regényben éppen ezeknek az időszerű – a korabeli európai gondolkodástörténeti fejleményekkel is összhangban lévő – kérdéseknek lesz az egyik hordozó közege az antik bukolikus hagyomány.

Szekeres Csilla:
Válság és politikai nyelvhasználat a Kr.e. I. századi Rómában

A Kr. e. I. században keletkezett, politikaelméleti szempontból különösen jelentős szövegeinket – M. Tullius Cicero és C. Sallustius Crispus műveit – áthatja a római állam válságának a tudata. A két kortárs szerző két különböző nézőpontból, de hasonló felelősségtudattal és aggodalommal regisztrálja a krízis tüneteit, igyekszik feltárni annak okait. Az előadás vizsgálja Cicero és Sallustius gondolatainak lehetséges görög párhuzamait, esetleges forrásait, kiemelve sajátos római látásmódjukat, szellemi függetlenségüket. Középpontjában a címben is jelzett probléma, a válság és a politikai nyelvhasználat összefüggése áll: eltérő súllyal ugyan, de mind Cicerót, mind Sallustiust mélyen foglalkoztatták azok a nyelvhasználattal kapcsolatos visszásságok, anomáliák, amelyekben talán a legfeltűnőbb módon jutott kifejezésre az általános morális hanyatlás. Remélhetőleg nem tanulság nélkül való két olyan személy gondolatainak az elemzése és egymással való összevetése, akik nem csupán átélői és elszenvedői, de – eltérő mértékben – alakítói, résztvevői is voltak a polgárháborúkba torkolló eseményeknek.

Szolidaritásunkat fejezzük ki a közoktatásban sztrájkoló és polgári engedetlenségi akciókban részt vevő, a diplomás átlagot követő bérezésért és méltóbb munkakörülményekért küzdő tanárokkal, kollégáinkkal.

Ókortudományi Társaság
Budapest, 2022. november 8.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság 2022. október 21-én, pénteken 17:00 órakor
kezdődő felolvasó ülésére, amelynek programja:

Bács Tamás
(ELTE BTK Egyiptológia Tanszék)
Monumentális szöveg – monumentális szövegszerkesztés: néhány késő-ramesszida példa

„Egyiptom egy olyan társadalom volt, ahol az írások legalább annyira tárgyak, mint szövegek voltak, ha nem többek.” Az idézet, Christopher Eyre megállapítása, mintegy bevezetésként szolgál a hieroglif írásrendszer az érdeklődés ma előterébe kerülő sajátosságainak, a hieroglif jelek figuratív dimenziója, valamint a képi és nyelvi kifejezési formák belső összefüggése szabta lényeges kapcsolatok vizsgálatához. A művészet és írás kölcsönösségére alapított egység ilyen sajátosság, amely egyes értelmezések szerint épphogy a hieroglif írás teljes alfabetikus írássá fejlődését akadályozta meg, hiszen kifejezetten ennek dekoratív hatását semlegesítette volna a jelek számának lekorlátozásával.
Az egyiptomi hieroglif szövegek története sem egyszerűen nyelvi vagy irodalmi kérdés, legalább annyira régészeti és művészettörténeti is. A fennmaradt szövegek maguk is tárgyak, ahol formájuk és funkciójuk éppoly fontos, mint tartalmuk. Különösen lényeges ezért kontextualizált megközelítésük, amely figyelembe veszi a feliratos szövegek vizuális retorikáját és monumentalitásuk dinamikus aspektusait.
Másfelől, a mindenkori templomok, királyi és elit sírok faragott vagy festett hieroglif szövegei lehetővé teszik, hogy bepillantást nyerjünk az egyes korszakok kéziratos kultúrájának és írnoki gyakorlatának jellegébe és kiterjedtségébe is. A feliratkészítés folyamata ugyanis nemcsak a kéziratból a falra való átkonfigurálást jelentette, hanem a szövegek újraértelmezését is a sír térbeli, építészeti és szimbolikus kontextusa szempontjából. Ennek illusztrálására főképp késő-ramesszida, ezen belül is elsősorban a thébai 65. sz. elit síremlék által nyújtott példákat fogok bemutatni.

Adorjáni Zsolt
(ELKH BTK Moravcsik Gyula Intézet)
Kallimachos és a görög enkómion-irodalom költői hagyománya

Több éves munkám, a töredékes kallimachosi költemény, az Ektheósis Arsinoés kiadása és kommentálása késztetett arra, hogy a görög enkómiasztikus irodalom hagyományát áttekintsem, különös tekintettel az abban kimutatható motívumfolytonosságra. Az előadás néhány ilyen „vörös fonál” felfejtésére vállalkozik, így mikrofilológiai elemzés helyett inkább a nagy összefüggések és hagyományvonalak vázlatos megrajzolására tesz kísérletet. A háttérben a hellenisztikus költő említett műve áll, amely különösen hasznos „kontroll-anyag”, hiszen benne számos korábbi hagyományszál fonódik össze és fogadtatástörténete is megerősíti, hogy a műfaj alakulásának egyik központi állomását lássuk benne. Az áttekintés perspektívája ilyenformán a hellenisztikus költészet nézőpontjából retro és pro-spektív jellegű. Először megnézzük, hogyan olvas(hat)ták az enkómiasztikus vonásokra érzékeny hellenisztikus költők Homéros, Ibykos, Simónidés és Pindaros műveit és miért fedezhettek fel benne politikai vonatkozásokat, aztán a gazdag utóéletből egyetlen példát emelnénk ki, Ennius egy helyét, ahol Kallimachos-recepció gyanítható. Így végső soron a hellenisztikus történelmi eposz eredetének régi és hírhedt vitájához (K. Ziegler 19662) is hozzájárulhatunk egy szerény adalékkal.

Helyszín:
ELTE BTK A épület, Gombocz Zoltán-terem (047)
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság 2022. április 22-én, pénteken 17.00 órakor
kezdődő felolvasóülésére, amelynek programja:

Hamar Imre
(ELTE BTK Kínai Tanszék)
Polémia és adoptáció: az ókori kínai filozófia találkozása a buddhizmussal

Az ókori kínai filozófiai iskolák közül a konfucianizmus a Han-dinasztia uralkodó ideológiája lett, eszményei (igazságosság, emberségesség, szülőtisztelet, szertartásosság) a kínai társadalom alappilléreivé váltak. Az Indiából a Selyemút mentén az i. sz. első században Kínába érkező indiai és belső-ázsiai buddhista szerzetesek életmódja, tanításai számos ponton szöges ellentétben álltak a Kínában általánosan elfogadott értékrendszerrel. A szülőtisztelő gyermek számára a konfuciánus előírások szerint a legfontosabb feladat az utódnemzés, a család folytonosságának biztosítása, hogy mindig legyen fiú a családban, aki az ősök templomában bemutatja a szükséges áldozatokat az ősöknek. Érthető, hogy a konfuciánus írástudók nem tudták elfogadni a buddhizmus által megkövetelt cölibátust, és apologetikus írásaikban hangot is adtak kritikájuknak. A második századtól kezdve a buddhisták válaszul vitairataikban hangsúlyozták a szerzetesi élet hasznosságát a társadalom szempontjából, továbbá olyan a Buddhának tulajdonított indiai műveket, szútrákat fordítottak le, illetve ilyen szútraként feltüntetve írtak kínai szerzők is műveket, ún. apokrif szútrákat, amelyek hangsúlyozzák a szülőtisztelet fontosságát a buddhista gyakorlatban.

Mayer Gyula
(ELKH BTK Moravcsik Gyula Intézet)
Janus Pannonius kézírása és kancelláriai tevékenysége

Csapodi Csaba 1981-ben kísérletet tett arra, hogy különféle forrásokban azonosítsa Janus kézírását, azonban a Janus-autográfiára vonatkozó némely állítását a kritika komoly fönntartásokkal fogadta. A királyi oklevelek kancelláriai jegyzeteinek alaposabb vizsgálata lehetővé teszi a Janus kezéhez köthető jegyzeteknek a korábbinál szélesebb körben történő azonosítását. Mintegy melléktermékként más kancellárok (Vitéz János, Várdai István, Bodó Miklós, Handó György és Matucsinai Gábor) kézírása is több-kevesebb bizonyossággal elkülöníthetővé válik.

Helyszín:
ELTE BTK A épület, Kari Tanácsterem
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság 2022. február 18-án, pénteken 17.00 órakor
kezdődő felolvasóülésére, amelynek programja:

Tar Ibolya
A Catullus-corpus gerince: c. 63 és 64

A c. 63 és 64 jelentőségüket tekintve a Catullus-corpus középpontjában állnak: a két műben a kötet szinte valamennyi témája felbukkan. Az egymásmellettiség kapcsán felmerül a műfaji kérdés: a c. 64 vitán felül epyllion, ellentétben a c. 63-ról szóló felfogásokkal. Érvelésük szerint az Attis-vers is epyllion. Számszerűen, ha nem is hajszálpontosan, ez a költemény áll a corpus tényleges középpontjában: előtte 1160, utána 1097 sor, s a töredékességet beleszámítva a számok talán jobban kiegyenlítik egymást. Abból a már bizonyítottnak tekinthető tételből kiindulva, hogy a corpus ebben a formában tudatos catullusi szerkesztés eredménye, a c. 63-nak különleges jelentőséget tulajdoníthatunk: a mítosz kezelésében (egybevetve Kallimachosszal és a c. 64-el), a feltételezhető irodalmi és történeti háttér áttűnésében (egybevetve ugyancsak a c. 64-el), a magán- és közszféra együttes jelenlétében, a versmérték különlegesen szuggesztív erejében. Végkövetkeztetésként elmondható, hogy a c. 63 a „catullusi forradalom” legeklatánsabb példája.

Kiss Farkas Gábor
Klasszikus szövegek iskolai értelmezői közösségei a 16. század kezdetén

Az ókori klasszikus szövegek iskolai magyarázatáról számos 16. század eleji szövegemlék tanúskodik mind Közép-Európában, mind Magyarországon. A 16. századi értelmezői közösségek vizsgálata során a korábbi kutatás viszonylag kevés figyelmet szentelt ennek a területnek, pedig ezeknek a magyarázatoknak az alapos vizsgálata nem csak a kommentátor/tanár szövegértelmezői praxisáról nyújt fontos információkat, hanem az iskolai értelmezői közösségek (elsősorban az egyetemi artes-kurzusok) működésébe is betekintést nyújt. Előadásomban több klasszikus és neolatin szövegemlék 1500–1525 közti iskolai kommentárjának segítségével mutatom be ennek a recepciós közegnek a működését, és materiális emlékeit.

Helyszín:
ELTE BTK A épület, Kari Tanácsterem
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint