Ókortudományi Társaság

2016. február 12.

Meghívó

Bodnár István:
Bizonyítások és teleologikus magyarázatok Arisztotelésznél

című előadásai.

Az előadások témája:

Korinthosi edények a Kr. e. 7. század elejétől kezdve megtalálhatóak importként Etruriában, ahol a század második felében ezek nyomán megjelent egy helyi kerámiaprodukció. A figurális díszítéssel is ellátott ún. etruszko-korinthosi vázákat a Kr. e. 630 és 550 közötti évtizedekben készítették etruriai műhelyekben. Az etruszk kultúra egyik jellegzetessége a görög világból és a keleti Mediterraneumból érkező különféle minták felvétele és sajátos átalakítása. Az etruszko-korinthosi vázafestészet esetében a korinthosi kerámia jelentette a kiindulópontot, egyszerű imitáció helyett azonban önálló etruszk produkciónak tekinthető. A görög és az etruszk művészethez egyaránt kötődő etruszko-korinthosi kerámia helyzetének pontosabb megértésé­hez érdemes megvizsgálni, hogy milyen kapcsolatban áll a korszak más etruszk műfajaival és az Etruriában elérhető különféle görög importáruk kínálatával. Az előadás erre a kérdésre keres választ az etruszko-korinthosi kerámia formai repertoárjának és a vázák leletkontextusának elemzésével, valamint stilisztikai és ikonográfiai szempontok alapján.

Bodnár István:
Bizonyítások és teleologikus magyarázatok Arisztotelésznél

Nem kérdéses, hogy Arisztotelész természetfilozófiájában a teleologikus megfontolások kulcs­szerepet játszanak: gyakorta találkozunk olyan magyarázatokkal, hogy egy bizonyos élőlény azért rendelkezik egy bizonyos tulajdonsággal, mert ez számára jó, vagy legalábbis más lehetőségek­hez képest a lehető legjobb. Mégis, további vita tárgyát képezheti, hogy ezeket az ún. cél-okokat alkalmazó teleologikus magyarázatokat milyen módon lehet arisztotelészi bizonyító szillogizmu­sok megalkotása során felhasználni.

Előadásomban ezt a kérdéskört a Második Analitikából kiindulva közelítem meg. Az ott, a II. könyv 11. fejezetben előadottak szerint a bizonyító szillogizmusok minden esetben konklúzió­juk okát alkalmazzák a szillogizmus középfogalmának szerepében, és mind a négy arisztotelészi ok alkalmas lehet bizonyítások megalkotására. A cél-okok ilyen felhasználása azonban kilóg a sorból: azon példák, amelyeket Arisztotelész itt említ vagy valójában nem is a cél-okokról, hanem a cél-okságról szólnak, vagy noha utalnak is egy cél-okokat alkalmazó bizonyításra, ezt egy másik, a cél-okként szolgáló állapot vagy entitás létrehozásáért felelős ható okból kiinduló bizonyításra alapozva teszik. Mindkét esetben könnyen az a látszat keletkezhetnék, hogy a cél-okokat alkalmazó bizonyítások nem állnak meg a saját lábukon és valójában további kauzális megfontolások mozgósítására szorulnak.

Ez a látszat azonban csalóka. Leginkább abból táplálkozik, hogy modern okság-fogalmunk kitüntetett helyet biztosít azon okoknak, amelyek az arisztotelészi ható (vagy mozgató) okokhoz állnak közel. Ezzel szemben Arisztotelésznél a négy különböző ok, a négy különböző oksági magyarázat együttesen ad magyarázatot egy entitás, ill. egy tulajdonság meglétére, továbbá ezen okok, ill. oksági magyarázatok nem azonos súlyúak: van olyan oksági típus, amely alapvetőbb más oksági típusoknál. Ezen általánosabb belátásokból kiindulva két irányból térek vissza a Második Analitika szöveghelyének nehézségeihez. Először is Arisztotelész biológiai műveiből hozok néhány példát arra, hogy a cél-okság hogyan szerepel az itteni magyarázatokban, milyen módon kapcsolódik más oksági típusokat alkalmazó magyarázatokhoz, és hogyan lehet ezeket a cél-oksági megfontolásokat bizonyítási formába önteni. Másrészről, a Második Analitika szöve­géhez visszatérve arra hívom fel a figyelmet, hogy a cél-okságra adott itteni példa egyáltalán nem áll távol attól, ahogy a biológiai művekben a különböző oksági típusok egymáshoz kapcsolód­nak, és valójában a Második Analitika többi példájában is találhatunk ezen összefüggésekre utaló jeleket.