2016. január 7.
Meghívó
2016. január 15-án pénteken du. 5:00 órakor tartandó
felolvasó ülésére, amelynek programja
A keresztény Cicero és a pogány Lactantius
Bartus Dávid – Borhy László:
„A brigetioi pincesor”
Római kori pincék feltárása Brigetio polgárvárosában (2009–2015)
című előadásai.
Az ELTE Bölcsészettudományi Karának
Kari Tanácsterme
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint
Az előadások témája:
A keresztény Cicero és a pogány Lactantius
Lactantius főművében, az Isteni tanításokban (Divinae Institutiones) kifejezetten ambicionálta, hogy Cicero Christianusként nézzen rá olvasója, csak éppen nem szóbőség és választékosság tekintetében akart keresztény Cicero lenni – amilyen értelemben Pico della Mirandola jellemezte így –, hanem azt a küldetést szerette volna beteljesíteni, ami véleménye szerint Cicerónak csak félig sikerült: megcáfolni, hogy a pogány filozófia lenne az igazi bölcsesség és megmutatni, hogy a kereszténység az, mert egyszersmind igazi vallás. Előadásomban először az apologétának azokat az önreflexív kijelentéseit elemzem – a mű 1. és 2. könyvéből –, amelyekben a Cicero-komplexus világosan kifejeződik. Ezután a Ciceróval való vetélkedés két fontos bizonyságát vizsgálom: a filozófia megítéléséről folytatott fiktív vitát a 3. könyvből, valamint az 5. könyvnek azt a részét, amelyben a szerző Cicero De re publicájának 3. könyvéből idéz, és Laeliust – vagyis szándéka szerint Cicerót – félretessékelve magához ragadja a szót védőügyvédként az igazságosság perében. Végül a 6. könyv Cicero-kritikáját elhelyezem ugyanennek a könyvnek a teológiai tanításában és megpróbálom kimutatni, hogy a keresztény apologéta Cicerónak mint valamiféle pogány látszat-Lactantiusnak egészen pontos helyet tulajdonít a pokolba vezető úton és egyben a gondviselés tervében.
Bartus Dávid – Borhy László:
„A brigetioi pincesor”
Római kori pincék feltárása Brigetio polgárvárosában (2009–2015)
Brigetio polgárvárosában 1992 óta folynak rendszeres régészeti feltárások az ELTE BTK Ókori Régészeti Tanszéke és a Komáromi Klapka György Múzeum együttműködésében, Komárom város Önkormányzatának anyagi támogatásával. Az elmúlt csaknem negyed század alatt sikerült közelebbről megismerni Brigetio municipiumának városszerkezetét, utca- és insularendszerét, fémmegmunkáló és üvegműves műhelyekből, pékségekből álló iparosnegyedét, falfestményekkel díszített és padlófűtésrendszerekkel ellátott lakóházait, közműveit. Képet alkothattunk a házakhoz kapcsolódó gazdasági udvarokról és kertekről, a vízellátást biztosító kutakról, ciszternákról és csatornákról egyaránt.
2009 és 2015 között három olyan objektumot sikerült feltárnunk, amelyek az egykori lakóházak alatt, mélyen a mai felszín alá nyúlva helyezkedtek el, és amelyeket a feltárás folyamatában – illetve egyik esetben a feltárás végeztével – pinceként azonosítottunk. Mindhárom pince a házak gazdasági traktusában, nagyjából ugyanabban a vonalban helyezkedett el, ami a városépítészeti koncepció egységességére utal, és mindhárom szerkezete alapvetően különbözött egymástól. Ugyanígy más és más volt a három objektum „története”. A 2009-ben feltárt pincét, amelynek ablaknyílása, a pincébe vezető falépcső lenyomata és a polcokat tartó és a födémet képező gerendák falfészkei is megmaradtak, miután használaton kívül került, és alaposan kiürítették, szisztematikusan feltöltötték. A 2013–2015 között feltárt másik pince fa födémszerkezete beroskadt, és amellett, hogy pallói és tartógerendái kitűnő állapotban megmaradtak, egészen kivételes gazdagságú leletanyagot tartalmazott: ép terra sigillata étkészletek, festett feliratokkal ellátott amphorák és egy ugyancsak festett feliratos edény töredékei, mineralizálódott gyümölcsök (pl. datolya) és növényi magvak, fém használati tárgyak, köztük egy teljesen ép bronz, lovassági díszsisak került elő. A harmadik pince igazi meglepetés volt: bontását 2013-ban kezdtük el és 2015-ben fejeztük be, és csak az ásatás végére tisztázódott, hogy a korábban egy kovácsműhely vashulladékaival, épülettörmelékkel feltöltött hatalmas gödör valójában nem más, mint egy olyan pince, amelynek az oldalfalait – pontosabban annak kőanyagát – egészen a legalsó kősorig még az ókorban „kibányászták”. A fölötte álló épület fala pedig ennek következtében bedőlt a később betemetett gödörbe…
