2021. október 1.
tisztelettel meghívja Önt
2021. október 4-én, hétfőn 14:00 órára
Beszédes József
régész, Aquincumi Múzeum
Katonai infrastruktúra a római kori Pannoniában
című előadására.
2021. szeptember 24.
tisztelettel meghívja Önt
2021. szeptember 30-án, csütörtökön 12:00 órára
Kató Péter:
Vagyon és hatalom a hellénisztikus Kóson
című előadására.
2021. szeptember 8.
a Társaság díjainak átadása, tisztújítás,
illetve
Az előadás témája:
Az előadás Herman József egyik úttörő (2000-ben megjelent) tanulmányát kiindulópontnak tekintve és a Császárkori latin feliratok számítógépes nyelvtörténeti adatbázisának lehetőségeit és eszközrendszerét felhasználva kísérletet tesz az itáliai latinság nyelvföldrajzi, dialektológiai jellegzetességeinek leírására, megragadására a késő császárkori és kora középkori (4-7. századi) feliratos anyag alapján, a fonológia területére szorítkozva. Egy mássalhangzói és egy magánhangzói jelenség – a szóvégi ‑s eltűnése és az e-i, illetve o-u fúzió – képezi a tárgyát e vizsgálatnak, amelynek célja, hogy kideríthetővé váljon: vajon e változások latin területi megoszlása előre jelzi-e, megelőlegezi-e az olasz dialektusokon belül, illetve az olasz és szárd dialektusok között megfigyelhető jellegzetes területi különbségeket, ti. hogy az adott olasz és szárd dialektus-területen az adott változás bekövetkezett-e vagy sem? Az előadás megmutatja, hogy a feltett kérdésre alapvetően pozitív válasz adható és hogy viszonylag nagy biztonsággal megadható mindkét tárgyalt jelenség területileg meghatározott bekövetkeztének az ideje is.
2020. november 14.
című előadásai.
Meeting ID: 870 4218 9072
Passcode: okor
Az előadások témája:
Aischinés közismerten súlyos veresége a Koszorú-perben (330) megnehezíti, hogy úgy olvassuk az ott elmondott, Ktésiphón ellen címen ránk maradt szónoklatát (amely valójában Démosthenés ellen szól), mint egy győzelem reményében fogalmazott, meggyőző vádbeszédet. Pedig a szónok minden bizonnyal bízott a sikerben, és érvelésének van egy mindeddig talán kevéssé vizsgált oldala: a chairóneiai csata (338) közvetlen előzményeinek és következményeinek narratívája. A per bírái számára e meghatározó közelmúltbeli esemény „tálalása” kulcsfontosságú lehetett a végeredmény szempontjából, ezért Aischinés úgy próbálta beállítani ellenfelét, mint a katasztrófa egyedüli okozóját, aki a jelen minden bajáért felelős. Vádjának erejét növelhette, hogy az athéniak korábban is hajlamosak voltak a bűnbakkeresésre sorstragédiáik után. Aischinés azonban talán elkövetett egy emlékezetpolitikai hibát, amely – Démosthenés híres védőbeszédétől függetlenül – csökkentette érveinek súlyát.
Kozák Dániel:
A bőség és zavarai
A copia a serviusi Vergilius-kommentárokban /p>
A kommentár műfaja iránti megújult klasszika-filológiai érdeklődés egyik első dokumentumának tekinthető konferenciakötet (Commentaries – Kommentare, szerk. G. Most, Heidelberg, 1999) rövid, mintegy zárszóként szolgáló tanulmányában Hans Ulrich Gumbrecht a copia, vagyis bőség jelenségét állította a középpontba. A kommentátor feladata Gumbrecht szavaival élve „teleírni a margót”: körülbástyázni a szöveget a lehető legtöbb olyan információval, mely segítheti annak primér megértését és tágabb értelemben vett interpretációját. E kommentár-modellből az is következik, hogy a kommentátor szerepfelfogásának vizsgálatában a mennyiség (a tényleges terjedelem csakúgy, mint a mennyiség retorikája) legalább annyira fontos, mint a minőség. Előadásomban két késő antik kommentárt vizsgálok a copia jelensége felől közelítve: Servius kommentárját Vergilius Aeneiséhez, illetve ennek kibővített, „Servius Danielis”, illetve „Servius auctus” néven ismert változatát. Tárgyalni fogom a copiával kapcsolatba hozható kifejezések eltérő gyakoriságú és eltérő kontextusban való felbukkanását a bevezetőben és az egyes szöveghelyekhez fűzött jegyzetekben, valamint néhány kiválasztott megjegyzés példáján keresztül igyekszem bemutatni a copia retorikájának megnyilvánulását a serviusi kommentár-korpuszban.
2020. október 22.
Tisztánlátó és finom ember,
Kevésszavú, mélyjelentésű.
Nemcsak felszínnel volt arany.
A maaté volt, a maatban élt.
Értette, amit körülötte mondtak.
Figyelt arra, amit neki mondtak.
Könnyű volt, mint a toll a mérlegen.
Megelégelte ezt a nem-finom világot.
A félig-se-műveltek erőszakosságát,
az önjelöltek hisztériáit,
az ostobák hajbókolását,
a sivárak pénzszerző trükkjeit.
Törékeny volt, akár egy alabástromlámpás.
Szerencsések voltunk, hogy láttuk a világát.
Ami törékeny, eltörik.
Ami világított, kihúny.
Veszedelmesebb lett most a sötétség.
/Imre Flóra/
2020. október 12.
című előadásai.
Az előadások témája:
A közép-egyiptomi Amarna (ókori nevén: Ahet-Aton) várostól keletre lévő sivatagi vádiban található a vallásos reformja miatt jól ismert Ehnaton király számára készített sziklasír. A sír szerkezete és dekorációja több részletben párhuzamos az előző uralkodók sírjaival a Királyok Völgyében, más részletekben azonban radikálisan eltér ezektől. Az előadás az azonosságok és az eltérések bemutatása révén a sír tervezését és kivitelezését meghatározó teológiai tartalmat elemzi.
Gábor Sámuel:
Szatír és ember az archaikus-klasszikus kori Athénban
A kitharás szatírkórusok esete /p>
Az ókori Athénból mindössze hét olyan váza maradt ránk, amelyen kitharás szatírok kórusa látható. Ezek közül az egyik, egy töredékes fekete alakos szküphosz 1954 óta a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményében található (54.230). Szilágyi János György ennek apropóján 1977-ben alapos tanulmányt írt a tárgycsoportról, amelyben a szatírkórus-ábrázolásokat Kr. e. VI. század végi zenei elő¬adások képzőművészeti megjelenítéseként értelmezte.
Előadásomban ugyanezt a vázaképet és ugyanezt a tárgycsoportot vizsgálom meg újra – egészen más nézőpontból és előfeltevésekkel. Véleményem szerint a szatírkórust ábrázoló vázák nem korabeli események stilizált ábrázolásai, nem szatírnak öltözött athéniakat jelenítenek meg. Így nem is árulnak el semmit a Kr. e. VI. század végi színházi előadásokról. Ugyanakkor az athéni vázafestészet hosszú szatírábrázolási hagyományának egy olyan állomását jelzik, amelyben a szatírok egyszer csak kilépnek addigi dionüszoszi világukból, és elkezdik saját, meglehetősen emberi szatírvilágukat felépíteni.
Az VI–V. század folyamán készült sok ezer athéni szatírábrázolás és a legkésőbb a VI. sz. végétől a vázafestészettel párhuzamosan fejlődő szatírdráma kibontakoztatja és számos aspektusában bemutatja a szatírok lényét, megrajzolja világukat. És közben mond valamit az emberekről is, akik mind a szatírdrámát író tragédiaszerzők, mind a vázaképet készítő vázafestők, mind az embert utánzó szatírok legfőbb mintájául és inspirációjául szolgáltak.
A járvány-helyzetre való tekintettel a felolvasóülés egy Zoom-közvetítésben is követhető lesz. Ennek eléréséhez az alábbi linken kell előzetesen regisztrálni:
2020. szeptember 11.
című előadása.
Arisztotelész és követői – szemben az atomistákkal – ragaszkodtak ahhoz, hogy a kiterjedt testek, ezek mozgása és az idő, melyben a mozgások lezajlanak, mind határtalanul oszthatók. Könnyű ezt mondani – bár ahhoz, hogy valóban képviselni tudják ezt az álláspontot, hosszú és rögös érvelés vezet. Ezekhez az érvekhez gyakran ábrák is csatlakoznak. Előadásomban egy ilyen ábra értelmezésén keresztül általános és alapvető kérdésekhez szeretnék eljutni.
Első lépésként az érvelésekhez kapcsolódó ábrákról – a felbetűzött és felbetűzetlen dia-grammokról – kell pár szót ejtenem. Ezután tudok áttérni arra, hogy Arisztotelész hogyan illusztrálja érvelését ilyen diagrammokkal. Itt arra a kulcsmozzanatra mutatok rá, hogy az idő, a mozgás és a kiterjedés közötti összefüggéseket a diagramm maga nem jeleníti meg – és az ábrázolás módja ezt nem is teszi lehetővé. Mint azonban látni fogjuk, alkalomadtán egy ábrával, a kellő szituációban vagy szövegkörnyezetben többet lehet megmutatni, mint ami közvetlenül rajta szerepel.
Az általános megjegyzések után tudok rátérni a Fizika egy szakaszára (VI.4 234b21–235a9), melyet Arisztotelész két antik értelmezője – az Arisztotelész-tanítvány Eudémosz és az Arisztotelész kommentárirodalmat alapvetően meghatározó aphrodisziaszi Alexandrosz – egymástól eltérően értelmezett. Kettejük közül Alexandrosszal foglalkozom hosszabban. Az ő értelmezése ugyanis a korábbiakhoz képest alapvető újításnak tűnhet, mivel olyan ábrát használ, amely egyszerre két mennyiséget reprezentál.
Zárásképpen ezt az újítást fogom szemügyre venni, és a következő kérdéseket teszem fel: Ezen az ábrán mi a két reprezentált mennyiség? Mi választja el az ilyen reprezentációkat attól, ahogy mi mozgásokat koordináta-rendszerekben reprezentálunk? Egyátalán: volt-e az antik tudománynak koordináta rendszerekhez hasonló eszköze? És ha volt, akkor miért nem ezt használta az Arisztotelészt értelmező tradíció?
2020. március 20.
