2016. január 7.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság
2016. január 15-án pénteken du. 5:00 órakor tartandó
felolvasó ülésére, amelynek programja
Kendeffy Gábor:
A keresztény Cicero és a pogány Lactantius
és

Bartus Dávid – Borhy László:
„A brigetioi pincesor”
Római kori pincék feltárása Brigetio polgárvárosában (2009–2015)

című előadásai.

Helye:
Az ELTE Bölcsészettudományi Karának
Kari Tanácsterme
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint
 

Az előadások témája:

Kendeffy Gábor:
A keresztény Cicero és a pogány Lactantius

Lactantius főművében, az Isteni tanításokban (Divinae Institutiones) kifejezetten ambicio­nálta, hogy Cicero Christianusként nézzen rá olvasója, csak éppen nem szóbőség és választékosság tekintetében akart keresztény Cicero lenni – amilyen értelemben Pico della Mirandola jellemezte így –, hanem azt a küldetést szerette volna beteljesíteni, ami véleménye szerint Cicerónak csak félig sikerült: megcáfolni, hogy a pogány filozófia lenne az igazi bölcsesség és megmutatni, hogy a kereszténység az, mert egyszersmind igazi vallás. Előadásomban először az apologétának azokat az önreflexív kijelentéseit elemzem – a mű 1. és 2. könyvéből –, amelyekben a Cicero-komplexus világosan kifeje­ződik. Ezután a Ciceróval való vetélkedés két fontos bizonyságát vizsgálom: a filozófia megítéléséről folytatott fiktív vitát a 3. könyvből, valamint az 5. könyvnek azt a részét, amelyben a szerző Cicero De re publicájának 3. könyvéből idéz, és Laeliust – vagyis szándéka szerint Cicerót – félretessékelve magához ragadja a szót védőügyvédként az igazságosság perében. Végül a 6. könyv Cicero-kritikáját elhelyezem ugyanennek a könyvnek a teológiai tanításában és megpróbálom kimutatni, hogy a keresztény apolo­géta Cicerónak mint valamiféle pogány látszat-Lactantiusnak egészen pontos helyet tulaj­donít a pokolba vezető úton és egyben a gondviselés tervében.

Bartus Dávid – Borhy László:
„A brigetioi pincesor”
Római kori pincék feltárása Brigetio polgárvárosában (2009–2015)

Brigetio polgárvárosában 1992 óta folynak rendszeres régészeti feltárások az ELTE BTK Ókori Régészeti Tanszéke és a Komáromi Klapka György Múzeum együttműködésében, Komárom város Önkormányzatának anyagi támogatásával. Az elmúlt csaknem negyed század alatt sikerült közelebbről megismerni Brigetio municipiumának városszerkezetét, utca- és insularendszerét, fémmegmunkáló és üvegműves műhelyekből, pékségekből álló iparosnegyedét, falfestményekkel díszített és padlófűtésrendszerekkel ellátott lakóházait, közműveit. Képet alkothattunk a házakhoz kapcsolódó gazdasági udvarokról és kertek­ről, a vízellátást biztosító kutakról, ciszternákról és csatornákról egyaránt.

2009 és 2015 között három olyan objektumot sikerült feltárnunk, amelyek az egykori lakóházak alatt, mélyen a mai felszín alá nyúlva helyezkedtek el, és amelyeket a feltárás folyamatában – illetve egyik esetben a feltárás végeztével – pinceként azonosítottunk. Mindhárom pince a házak gazdasági traktusában, nagyjából ugyanabban a vonalban helyezkedett el, ami a városépítészeti koncepció egységességére utal, és mindhárom szer­kezete alapvetően különbözött egymástól. Ugyanígy más és más volt a három objektum „története”. A 2009-ben feltárt pincét, amelynek ablaknyílása, a pincébe vezető falépcső lenyomata és a polcokat tartó és a födémet képező gerendák falfészkei is megmaradtak, miután használaton kívül került, és alaposan kiürítették, szisztematikusan feltöltötték. A 2013–2015 között feltárt másik pince fa födémszerkezete beroskadt, és amellett, hogy pallói és tartógerendái kitűnő állapotban megmaradtak, egészen kivételes gazdagságú leletanyagot tartalmazott: ép terra sigillata étkészletek, festett feliratokkal ellátott ampho­rák és egy ugyancsak festett feliratos edény töredékei, mineralizálódott gyümölcsök (pl. datolya) és növényi magvak, fém használati tárgyak, köztük egy teljesen ép bronz, lovassági díszsisak került elő. A harmadik pince igazi meglepetés volt: bontását 2013-ban kezdtük el és 2015-ben fejeztük be, és csak az ásatás végére tisztázódott, hogy a korábban egy kovácsműhely vashulladékaival, épülettörmelékkel feltöltött hatalmas gö­dör valójában nem más, mint egy olyan pince, amelynek az oldalfalait – pontosabban annak kőanyagát – egészen a legalsó kősorig még az ókorban „kibányászták”. A fölötte álló épület fala pedig ennek következtében bedőlt a később betemetett gödörbe…

2015. november 5.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság
2015. december 18-án pénteken du. 5:00 órakor tartandó
felolvasó ülésére, amelynek programja

Esztári Réka – Vér Ádám:
Írás a falon
Dániel 5,25 a mezopotámiai ómen-irodalom tükrében

és

Adorjáni Zsolt:
Archaikus és hellenisztikus
Xenophanés Kallimachos Zeus-himnuszában

című előadásai.

Helye:
Az ELTE Bölcsészettudományi Karának
Kari Tanácsterme
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint
 

Az előadások témája:

Esztári Réka – Vér Ádám:
Írás a falon – Dániel 5,25 a mezopotámiai ómen-irodalom tükrében

Előadásunkban Dániel könyve egyik híres jelenetének kulcsmotívumait, a Bélsaccár lakomáján megjelenő rejtélyes kéz által falra írt szöveget és annak dánieli megfejtését vizsgáljuk. Közismert, hogy Dániel könyve számos olyan motívumot és kifejezést tartal­maz, amelyek a mezopotámiai kulturális hagyományban gyökereznek – utóbbiak azon­ban a kulturális átvitel során új formát nyertek, új kontextusukban elveszítvén eredeti jelentésüket és jelentőségüket. Ilyesféle „párhuzamok” esetében (inter alia tüzes kemen­ce, oroszlánok verme, translatio imperii visszatérő motívumai) tehát általában nem beszél­hetünk konkrét szövegek egymásra hatásáról. A fenti jelenet kapcsán mégis egy közvet­len átvétel, szövegszintű hatás mellett fogunk érvelni, bemutatva, hogy Dániel megfejtése nem csupán módszertanát tekintve kapcsolódik szorosan a folyamközi ómen- és kommentár-irodalomhoz, hanem szövegszerű egyezést is mutat az ókori mezopotámiai kanonikus ómen-gyűjtemények és -kommentárok kifejezés-világával.

 

Adorjáni Zsolt:
Archaikus és hellenisztikus – Xenophanés Kallimachos Zeus-himnuszában

Kallimachos himnuszköltészetének egyik avatott értelmezője arra a kérdésre, vajon miért írt a hellenisztikus költő himnuszokat, ezt a választ adta: „Miért ne?” A válasz csak látszólag semmitmondó. Kifejezésre jut benne Kallimachos korának igénye, hogy a költő a régi irodalmi műfajokat új tartalommal telítse. Így talán kevésbé fog meg­döbbentően hatni, ha azt állítjuk, hogy a Zeus-himnusz befejező passzusában Kallimachos egy archaikus költő-filozófust, Xenophanést idézi. „Miért ne?” – mond­hatná erre is az olvasó, aki már megszokta, hogy Kallimachosnál bármi lehetséges. Ennél azonban körül­tekintőbb elemzést érdemel ez az utalás, annál is inkább, mert mindezidáig nem vették észre, ami – idézetről lévén szó – meglehetősen szokatlan, majdhogynem hihetetlen. Az előadás ennek okára is rávilágít és bevezet Kallimachos allúziós technikájának boszorkánykonyhájába: Hogyan gazdagíthatja egy archaikus idé­zet az isten-himnusz topikus eszköztárát?

2015. november 25.

Meghívó

az Ókortudományi Társaság Pécsi Tagozatának
2015. december 2-án szerdán 18.00 órakor kezdődő
ülésére, amelynek programja
Kalla Gábor (ELTE):
Új régészeti kutatások Iraki Kurdisztánban
és

Bélyácz Katalin (PTE):
A salamisi tropaion

című előadásai.

Helye:
PTE Bölcsészettudományi Kar
Történettudományi Intézet Ókortörténeti Tanszék
Pécs, Rókus u. 2. M. épület Tóth István terem (1. emelet 106)

2015. november 5.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság
2015. november 20-án pénteken du. 5:00 órakor tartandó
felolvasó ülésére, amelynek programja
Tamás Ábel:
Lucretiusi poétika Catullus 64. carmenében

Perczel István:
Arab-tengeri kereskedelem és a pre-modern oikumené
Esettanulmány arról, hogy a “civilizációk” sohasem léteztek

című előadásai.

Helye:
Az ELTE Bölcsészettudományi Karának
Kari Tanácsterme
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 4/A, magasföldszint
 

Az előadások témája:

Tamás Ábel:
Lucretiusi poétika Catullus 64. carmenében

Miközben az Augustus-kori költészet Lucretius De rerum naturájával ápolt szisztematikus intertextuális kapcsolatának felderítése mára bevett és termékeny értelmezési szempont – gondoljunk mindenekelőtt Philip Hardie munkáira –, Catullus esetében a kutatás mind a mai napig megelégedett az allúziók regisztrálásával, és alig törekedett értel­me­zés­re. Többek között természetesen azért nem, mert Lucretius és Catullus művei ugyanab­ban az időszakban keletkeztek, ráadásul külső érvek alapján az sem eldönthető, hogy „ki idéz kit”. Ám ha kivételesen komolyan vesszük az intertextualitás természetét (miszerint a dialógus nem költők, hanem szövegek között zajlik), a művek keletkezésének egyide­jű­sége, amely akár a kölcsönös idézést is lehetővé tehette, inkább felszabadító, semmint gátló hatással kellene, hogy legyen az értelmezőkre. Előadásomban a catullusi kiseposzt (carm. 64) az Augustus-kori költők (Vergilius és Ovidius) az utóbbi másfél évtizedben fel­derített Lucretius-használatának előfutáraként olvasom, arra az eredményre jutva, hogy Catullus poétikájában – és éppen e poétika radikális természetében – nem elha­nya­gol­ható szerep jut a Lucretiusszal folytatott intertextuális dialógusnak.

Perczel István:
Arab-tengeri kereskedelem és a pre-modern oikumené
Esettanulmány arról, hogy a “civilizációk” sohasem léteztek

Az előadás a pre-modern arab-tengeri kereskedelem szerkezetéről, egy jellegzetes “longue durée” jelenségről szól. E konkrét példán keresztül igyekszik bemutatni a civilizacionista történelem-modell (Weber, Spengler, Jaspers, Toynbee, Huntington, Said Qutb stb.) félrevezető voltát. Néhány kevéssé ismert emlékből és dokumentumból kiindulva – Papyrus Vindobonensis Graecus 40822 (Kr. u. I. sz.), tamil Szangam him­nuszok (kb. Kr. u. 200), Tabula Peutingeriana (V–VI. századi római világtérkép egy korábbi, I. századi térkép alapján) a Pattanam-Musiris projekt ásatásai Dél-Indiában (Kr. u. I–VI. sz.), kortárs híradások a VI. századi etióp-himjarita háborúról (Prokopiosz, Malalasz, Epheszoszi János), a Kollami Réztáblák (Kr. u. 849), a kairói Geniza doku­men­tumai (XI. sz.) stb. – amellett érvel, hogy a Földközi tenger medencéje, a Közel-Kelet, India vagy Kína sohasem képezett önálló gazdasági és kulturális egységeket, és e nem-létező egységeket a fortiori nem a vallások hívták létre, bár az intézményes vallások funkcionálisan épültek be a pre-modern globális világ szerkezetébe. A mediterráneum, a Közel-Kelet, India és Kína gazdasága és kultúrája nagy mértékig a selyem úti és az arab-tengeri kereskedelem függvénye volt. A kereskedelmi javakkal együtt kultúrjavak is utaz­tak; így alakult ki egy nagy gazdasági-kulturális egység, az “oikumené”, amelynek sokezer éves finomszerkezete egészen a legutóbbi időkig fennállt. Egyebek között éppen e szer­ke­zet és az oikumené fel nem ismerése és a civilizációs történetszemlélet elterjedése veze­tett napjaink katasztrófáihoz

2015. november 4.

Meghívó

Az Ókortudományi Társaság Latintanári Munkacsoportja szakmai találkozót szervez november 13-án, pénteken 16 órától

A találkozó témája: Az új latintanári módszertani kézikönyv szakmai vitája.

A Lehetőségek: Könyv a latintanításról című módszertani munka 2015 nyarán készült el. A jövendő latintanárok képzésében szerepet kapó egyetemi jegyzet egyes fejezetei felölelik a mai latintanítás legfontosabb területeit, és érintik szakmánk, azaz a hétköznapi tanítási gyakorlat számtalan fontos kérdését. A vita tanulságait a szerzők hasznosítani kívánják a szöveg jövőbeli átdolgozása során.

Minden érdeklődőt és érdekeltet szeretettel várunk!
A találkozó helye: ELTE BTK F épület 212-es terem. 1083, Budapest Múzeum körút 4.
A könyv letölthető a következő címről:
www.btk.ppke.hu/uploads/articles/180416/file/Lehetosegek.pdf

Gloviczki Zoltán
a Munkacsoport vezetője