Ókortudományi Társaság

2016. április 2.

Meghívó

az Ókortudományi Társaság Pécsi Tagozatának
2016. április 6-án szerdán 15.30 órakor kezdődő
ülésére, mely a Pécsi Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Kar Ókor-délután rendezvényének záró eseménye lesz:

Esztári Réka (PTE, ELTE)
Írás a falon: Dániel 5, 25 a mezopotámiai ómen-irodalom tükrében

A tanulmány Vér Ádámmal (ELTE) közösen készült.

Az előadás Dániel könyve egyik híres jelenetének kulcsmotívumait, a Bélsaccár lakomáján megjelenő rejtélyes kéz által falra írt szöveget és annak dánieli megfejtését vizsgálja. Közismert, hogy Dániel könyve számos olyan motívumot és kifejezést tartalmaz, amelyek a mezopotámiai kulturális hagyományban gyökereznek – utóbbiak azonban a kulturális átvitel során új formát nyertek, új kontextusukban elveszítvén eredeti jelentésüket és jelentőségüket. Ilyesféle „párhuzamok” esetében (inter alia tüzes kemence, oroszlánok verme, translatio imperii visszatérő motívumai) tehát általában nem beszélhetünk konkrét szövegek egymásra hatásáról. A fenti jelenet kapcsán mégis egy közvetlen átvétel, szövegszintű hatás mellett fogok érvelni, bemutatva, hogy Dániel megfejtése nem csupán módszertanát tekintve kapcsolódik szorosan a folyamközi ómen- és kommentár-irodalomhoz, hanem szövegszerű egyezést is mutat az ókori mezopotámiai kanonikus ómen-gyűjtemények és -kommentárok kifejezés-világával.

Lindner Gyula (PTE)
A kétarcú Plutarkhosz – Megjegyzések a politeizmus működéséhez

Boiótia híres szülöttének, a khairóneiai Plutarkhosznak a sokoldalúsága, életművének sokszínűsége a maga teljességében a Moralia cím alatt összegyűjtött, legkülönbözőbb témákat átfogó írásain keresztül ragadható meg igazán. Fontos vetülete ennek az életműnek Plutarkhosz görög/római vallás iránt mutatott egész életén átívelő érdeklődése, amely lehetővé teszi, hogy kora legkülönbözőbb vallási jelenségeit – legyen az kultusz, mítosz vagy az istenek létének legkülönbözőbb aspektusai – és e jelenségekről alkotott véleményét írásaiban végigkövessük. Ha tehát a görög/római vallástörténet szempontjából igen gazdag és tanulságos műveit olvassuk, az életmű egy a politeizmus belső logikája által is generált ellentmondására lehetünk figyelmesek. Olyasvalaki, mint Plutarkhosz, Dionüszosz és Iszisz-misztériumainak valószínű beavatottja, Delphoi papja, aki szűkebb közösségének, Khairóneiának az áldozatain is kétségkívül részt vett, hogyan érvelhet az egyedüli, az időn kívül álló, mozdulatlan, a valódi létezést jelentő, az örökkévaló istenség mellett, ha más helyeken éppen az ősi, atyai hagyomány mellett tör lándzsát? Az előadás erre az ellentmondásra keresi a választ és igyekszik föloldani a kettő között feszülő ellentétet, ennek során pedig a görög politeizmus, a sokistenes kultuszgyakorlat bizonyos alapvető vonásaira, valamint a vallási pluralizmusban létrejövő olykor egymással szembenálló perspektívákra is igyekszik rámutatni.

Helyszín:
PTE Bölcsészettudományi Kar
Vargha Damján Konferenciaterem
Pécs, Ifjúság u. 6.

2016. február 12.

Meghívó

Bodnár István:
Bizonyítások és teleologikus magyarázatok Arisztotelésznél

című előadásai.

Az előadások témája:

Korinthosi edények a Kr. e. 7. század elejétől kezdve megtalálhatóak importként Etruriában, ahol a század második felében ezek nyomán megjelent egy helyi kerámiaprodukció. A figurális díszítéssel is ellátott ún. etruszko-korinthosi vázákat a Kr. e. 630 és 550 közötti évtizedekben készítették etruriai műhelyekben. Az etruszk kultúra egyik jellegzetessége a görög világból és a keleti Mediterraneumból érkező különféle minták felvétele és sajátos átalakítása. Az etruszko-korinthosi vázafestészet esetében a korinthosi kerámia jelentette a kiindulópontot, egyszerű imitáció helyett azonban önálló etruszk produkciónak tekinthető. A görög és az etruszk művészethez egyaránt kötődő etruszko-korinthosi kerámia helyzetének pontosabb megértésé­hez érdemes megvizsgálni, hogy milyen kapcsolatban áll a korszak más etruszk műfajaival és az Etruriában elérhető különféle görög importáruk kínálatával. Az előadás erre a kérdésre keres választ az etruszko-korinthosi kerámia formai repertoárjának és a vázák leletkontextusának elemzésével, valamint stilisztikai és ikonográfiai szempontok alapján.

Bodnár István:
Bizonyítások és teleologikus magyarázatok Arisztotelésznél

Nem kérdéses, hogy Arisztotelész természetfilozófiájában a teleologikus megfontolások kulcs­szerepet játszanak: gyakorta találkozunk olyan magyarázatokkal, hogy egy bizonyos élőlény azért rendelkezik egy bizonyos tulajdonsággal, mert ez számára jó, vagy legalábbis más lehetőségek­hez képest a lehető legjobb. Mégis, további vita tárgyát képezheti, hogy ezeket az ún. cél-okokat alkalmazó teleologikus magyarázatokat milyen módon lehet arisztotelészi bizonyító szillogizmu­sok megalkotása során felhasználni.

Előadásomban ezt a kérdéskört a Második Analitikából kiindulva közelítem meg. Az ott, a II. könyv 11. fejezetben előadottak szerint a bizonyító szillogizmusok minden esetben konklúzió­juk okát alkalmazzák a szillogizmus középfogalmának szerepében, és mind a négy arisztotelészi ok alkalmas lehet bizonyítások megalkotására. A cél-okok ilyen felhasználása azonban kilóg a sorból: azon példák, amelyeket Arisztotelész itt említ vagy valójában nem is a cél-okokról, hanem a cél-okságról szólnak, vagy noha utalnak is egy cél-okokat alkalmazó bizonyításra, ezt egy másik, a cél-okként szolgáló állapot vagy entitás létrehozásáért felelős ható okból kiinduló bizonyításra alapozva teszik. Mindkét esetben könnyen az a látszat keletkezhetnék, hogy a cél-okokat alkalmazó bizonyítások nem állnak meg a saját lábukon és valójában további kauzális megfontolások mozgósítására szorulnak.

Ez a látszat azonban csalóka. Leginkább abból táplálkozik, hogy modern okság-fogalmunk kitüntetett helyet biztosít azon okoknak, amelyek az arisztotelészi ható (vagy mozgató) okokhoz állnak közel. Ezzel szemben Arisztotelésznél a négy különböző ok, a négy különböző oksági magyarázat együttesen ad magyarázatot egy entitás, ill. egy tulajdonság meglétére, továbbá ezen okok, ill. oksági magyarázatok nem azonos súlyúak: van olyan oksági típus, amely alapvetőbb más oksági típusoknál. Ezen általánosabb belátásokból kiindulva két irányból térek vissza a Második Analitika szöveghelyének nehézségeihez. Először is Arisztotelész biológiai műveiből hozok néhány példát arra, hogy a cél-okság hogyan szerepel az itteni magyarázatokban, milyen módon kapcsolódik más oksági típusokat alkalmazó magyarázatokhoz, és hogyan lehet ezeket a cél-oksági megfontolásokat bizonyítási formába önteni. Másrészről, a Második Analitika szöve­géhez visszatérve arra hívom fel a figyelmet, hogy a cél-okságra adott itteni példa egyáltalán nem áll távol attól, ahogy a biológiai művekben a különböző oksági típusok egymáshoz kapcsolód­nak, és valójában a Második Analitika többi példájában is találhatunk ezen összefüggésekre utaló jeleket.

2016. január 13.

Az Ókortudományi Társaság pályázatot ír ki 40 perces, ókortudományi témájú előadások megírására.

A bíráló bizottság az ókortudomány bármely ágában írt pályamunkát elfogad, mely egy történeti, filológiai, vagy nyelvészeti etc. problémát elméleti szempontból vagy esettanulmányként vizsgál. A pályázaton minden érdeklődő részt vehet, aki 2016. április 1-ig nem tölti be a 40. életévét és még nem nyert első díjat e pályázat korábbi kiírásaiban.

A pályázat beadásának határideje: 2016. március 18. (postabélyegző dátuma)

Az előadások szóban elmondandó része nem haladhatja meg a 20 ezer karaktert (szóközzel együtt). Az előadások szövegét három nyomtatott példányban és elektronikusan (Word és pdf-formátumban egyaránt) kell eljuttatni a következő címekre:

A nyomtatott példányokhoz a pályázóknak csatolni kell egy lapot nevükkel, telefonszámukkal és email címükkel.

Az előadásokat előzetesen az Ókortudományi Társaság elnöke, főtitkára és titkára, valamint felkért anoním bírálók fogják elbírálni. Az anoním bírálatokat a pályázat eredményhirdetése után a pályázók megtekinthetik. A bíráló bizottság a három legjobbnak tartott előadás szerzőjét felkéri előadásuk megtartására a Társaság áprilisi felolvasó ülésén. A bíráló bizottság április első péntekéig értesíti a három legjobbnak tartott előadás szerzőit.

Az első helyezettet az Elnökség jelenlevő tagjai és felkért bírálók választják ki a felolvasó ülés végén titkos szavazással, az előadásokat 1–10-ig terjedő pontokkal értékelve. A Társaság jelenlévő tagjai szintén szavaznak, szavazataik átlaga hozzáadódik az elnökségi tagok és a felkért bírálók által adott pontszámokhoz. Díjazásban csak a legjobbnak ítélt előadás részesül.

1. díj: bruttó 50 ezer Ft

A díj átadására a Társaság májusi közgyűlésén kerül sor. A bíráló bizottság a helyezetlen, de jónak tartott előadások szerzőit is felkérheti előadásuk felolvasására a Társaság következő évadjának felolvasó ülésein.

A pályázat elbírálásának szempontjai:

A pályázat célja magas színvonalú, önálló problémafelvetésről tanúskodó, és érdekes tudományos előadások megírásának ösztönzése. A bíráló bizottság az előadás tartalma mellett értékelésében figyelembe kívánja venni, hogy az előadás érvelése, felépítése mennyiben segíti vagy hátráltatja a szóbeli előadás követését és megértését, akár olyanok számára is, akiknek az ókortudomány más ága a szűkebb szakterülete. Előnyt élveznek továbbá azok az előadások melyek témájuk feldolgozásában tekintetbe veszik a társadalomtudomány más ágainak újabb eredményeit is.

Budapest, 2016. január 13.

Az Ókortudományi Társaság Elnöksége

2015. november 5.

Meghívó

Adorjáni Zsolt:
Archaikus és hellenisztikus
Xenophanés Kallimachos Zeus-himnuszában

című előadásai.

Az előadások témája:

Előadásunkban Dániel könyve egyik híres jelenetének kulcsmotívumait, a Bélsaccár lakomáján megjelenő rejtélyes kéz által falra írt szöveget és annak dánieli megfejtését vizsgáljuk. Közismert, hogy Dániel könyve számos olyan motívumot és kifejezést tartal­maz, amelyek a mezopotámiai kulturális hagyományban gyökereznek – utóbbiak azon­ban a kulturális átvitel során új formát nyertek, új kontextusukban elveszítvén eredeti jelentésüket és jelentőségüket. Ilyesféle „párhuzamok” esetében (inter alia tüzes kemen­ce, oroszlánok verme, translatio imperii visszatérő motívumai) tehát általában nem beszél­hetünk konkrét szövegek egymásra hatásáról. A fenti jelenet kapcsán mégis egy közvet­len átvétel, szövegszintű hatás mellett fogunk érvelni, bemutatva, hogy Dániel megfejtése nem csupán módszertanát tekintve kapcsolódik szorosan a folyamközi ómen- és kommentár-irodalomhoz, hanem szövegszerű egyezést is mutat az ókori mezopotámiai kanonikus ómen-gyűjtemények és -kommentárok kifejezés-világával.

Adorjáni Zsolt:
Archaikus és hellenisztikus – Xenophanés Kallimachos Zeus-himnuszában

Kallimachos himnuszköltészetének egyik avatott értelmezője arra a kérdésre, vajon miért írt a hellenisztikus költő himnuszokat, ezt a választ adta: „Miért ne?” A válasz csak látszólag semmitmondó. Kifejezésre jut benne Kallimachos korának igénye, hogy a költő a régi irodalmi műfajokat új tartalommal telítse. Így talán kevésbé fog meg­döbbentően hatni, ha azt állítjuk, hogy a Zeus-himnusz befejező passzusában Kallimachos egy archaikus költő-filozófust, Xenophanést idézi. „Miért ne?” – mond­hatná erre is az olvasó, aki már megszokta, hogy Kallimachosnál bármi lehetséges. Ennél azonban körül­tekintőbb elemzést érdemel ez az utalás, annál is inkább, mert mindezidáig nem vették észre, ami – idézetről lévén szó – meglehetősen szokatlan, majdhogynem hihetetlen. Az előadás ennek okára is rávilágít és bevezet Kallimachos allúziós technikájának boszorkánykonyhájába: Hogyan gazdagíthatja egy archaikus idé­zet az isten-himnusz topikus eszköztárát?

2015. november 5.

Meghívó

Perczel István:
Arab-tengeri kereskedelem és a pre-modern oikumené
Esettanulmány arról, hogy a “civilizációk” sohasem léteztek

című előadásai.

Az előadások témája:

Miközben az Augustus-kori költészet Lucretius De rerum naturájával ápolt szisztematikus intertextuális kapcsolatának felderítése mára bevett és termékeny értelmezési szempont – gondoljunk mindenekelőtt Philip Hardie munkáira –, Catullus esetében a kutatás mind a mai napig megelégedett az allúziók regisztrálásával, és alig törekedett értel­me­zés­re. Többek között természetesen azért nem, mert Lucretius és Catullus művei ugyanab­ban az időszakban keletkeztek, ráadásul külső érvek alapján az sem eldönthető, hogy „ki idéz kit”. Ám ha kivételesen komolyan vesszük az intertextualitás természetét (miszerint a dialógus nem költők, hanem szövegek között zajlik), a művek keletkezésének egyide­jű­sége, amely akár a kölcsönös idézést is lehetővé tehette, inkább felszabadító, semmint gátló hatással kellene, hogy legyen az értelmezőkre. Előadásomban a catullusi kiseposzt (carm. 64) az Augustus-kori költők (Vergilius és Ovidius) az utóbbi másfél évtizedben fel­derített Lucretius-használatának előfutáraként olvasom, arra az eredményre jutva, hogy Catullus poétikájában – és éppen e poétika radikális természetében – nem elha­nya­gol­ható szerep jut a Lucretiusszal folytatott intertextuális dialógusnak.

Az előadás a pre-modern arab-tengeri kereskedelem szerkezetéről, egy jellegzetes “longue durée” jelenségről szól. E konkrét példán keresztül igyekszik bemutatni a civilizacionista történelem-modell (Weber, Spengler, Jaspers, Toynbee, Huntington, Said Qutb stb.) félrevezető voltát. Néhány kevéssé ismert emlékből és dokumentumból kiindulva – Papyrus Vindobonensis Graecus 40822 (Kr. u. I. sz.), tamil Szangam him­nuszok (kb. Kr. u. 200), Tabula Peutingeriana (V–VI. századi római világtérkép egy korábbi, I. századi térkép alapján) a Pattanam-Musiris projekt ásatásai Dél-Indiában (Kr. u. I–VI. sz.), kortárs híradások a VI. századi etióp-himjarita háborúról (Prokopiosz, Malalasz, Epheszoszi János), a Kollami Réztáblák (Kr. u. 849), a kairói Geniza doku­men­tumai (XI. sz.) stb. – amellett érvel, hogy a Földközi tenger medencéje, a Közel-Kelet, India vagy Kína sohasem képezett önálló gazdasági és kulturális egységeket, és e nem-létező egységeket a fortiori nem a vallások hívták létre, bár az intézményes vallások funkcionálisan épültek be a pre-modern globális világ szerkezetébe. A mediterráneum, a Közel-Kelet, India és Kína gazdasága és kultúrája nagy mértékig a selyem úti és az arab-tengeri kereskedelem függvénye volt. A kereskedelmi javakkal együtt kultúrjavak is utaz­tak; így alakult ki egy nagy gazdasági-kulturális egység, az “oikumené”, amelynek sokezer éves finomszerkezete egészen a legutóbbi időkig fennállt. Egyebek között éppen e szer­ke­zet és az oikumené fel nem ismerése és a civilizációs történetszemlélet elterjedése veze­tett napjaink katasztrófáihoz