Ókortudományi Társaság

2016. december 11.

Meghívó

(Helyszín változás!)

Krupp József:
A fájdalom visszatérése
Az Aeneis, a nosztalgia és a filológia

című előadásai.

Az előadások témája:

2016 őszén az ELTE kutatócsoportja egy hónapos ásatást folytatott iraki Kurdisztán egyik nagyméretű régészeti lelőhelyén, Grdi Tle telljén. Az előzetes adatok alapján már korábban tudtuk, hogy a hatalmas, közel harminc méter magas domb története legalább tízezer évet fog át, és ezen belül egy jelentős újasszír kori központ maradványait is magába foglalja. A hosszabb távú kutatási program elsődleges célja, hogy megvizsgálja az Újasszír Birodalom e peremterületének adminisztratív központját, illetve megalkossa a térség eddig hiányzó kerámia-kronológiáját.

         Az előadás bemutatja az eddigi eredményeket, megpróbálja Grdi Tle dombját el­helyezni tágabb környezetében, meghatározni a helyzetét az Asszír Birodalmon belül, illetve körvonalazni viszonyát a jelenleg a környező területen folyó ásatások adataival. Emellett röviden tárgyalja azokat a jelentősebb korszakokat, amelyeknek a később feltárt emlékei a térség egyik legfontosabb lelőhelyévé tehetik Grdi Tlét.

Krupp József:
A fájdalom visszatérése
Az Aeneis, a nosztalgia és a filológia

A főleg feliratos formában fennmaradt, és napjainkban is egyre újabb töredékekkel bővülő városi törvények a tágabb értelemben vett római történelem számos aspektusát világítják meg (városi és provinciális közigazgatás, jog, vallás-, gazdaság- és társadalomtörténet stb.). Ennek megfelelően több terület szakemberei használják fel ezeket a forrásokat, az újabb eredmények azonban gyakran nem jelennek meg az e törvényekkel csak másodlagosan foglalkozó kutatók munkáiban. Előadásomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e forráscsoport legfontosabb jellemzőit, és jelezzem – esetenként megoldási javaslattal együtt – a szövegek egészének értelmezését érintő jelentősebb problémákat.

2016. november 14..

Meghívó

Illés Imre Áron:
Római városi törvények – kritikai áttekintés

című előadásai.

Az előadások témája:

Rómában a XII táblás törvény korában és azt követően még több évszázadon át a peres eljárások igen sajátos rend szerint zajlottak le. Ezt az ősi perrendet a források alapján legis actiós eljárásnak szoktuk nevezni. A XX. századi szakirodalom kimutatta, hogy a Kr. u. II. században élt Gaiusnak a legis actio elnevezés eredetére adott mindkét alternatív magyarázata (4, 11) téves. Azt viszont jól látta Gaius (4, 30), hogy a legis actiók szabályait „nimia subtilitas” jellemezte. Az előadás az éles gaiusi kritikából kiindulva igyekszik rámutatni az ősi római perrend irracionális (vagy számunkra annak tűnő) elemeire, foglalkozik továbbá azzal a kérdéssel is, hogy milyen értelemben lehet az archaikus római perjogot liberálisnak nevezni.

Illés Imre Áron:
Római városi törvények – kritikai áttekintés

A főleg feliratos formában fennmaradt, és napjainkban is egyre újabb töredékekkel bővülő városi törvények a tágabb értelemben vett római történelem számos aspektusát világítják meg (városi és provinciális közigazgatás, jog, vallás-, gazdaság- és társadalomtörténet stb.). Ennek megfelelően több terület szakemberei használják fel ezeket a forrásokat, az újabb eredmények azonban gyakran nem jelennek meg az e törvényekkel csak másodlagosan foglalkozó kutatók munkáiban. Előadásomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e forráscsoport legfontosabb jellemzőit, és jelezzem – esetenként megoldási javaslattal együtt – a szövegek egészének értelmezését érintő jelentősebb problémákat.

2016. május 12.

Meghívó

éves rendes közgyűlés (a Társaság latinversenyének eredményhirdetése, beszámolók, a Társaság díjainak átadása, tagdíj)

és

Az előadás témája:

Hogy az Iliász és az Odüsszeia nem kizárólag sötét csataképekből és a hazatérés szörnyű szenvedéseinek leírásából áll, de könnyedebb, a homéroszi derű pillanatai is ott vannak az eposzban, nem új felfedezés. Arisztotelész, az alexandriai filológusok, Zénodotosz és Arisztarkhosz, később Lukianosz, majd nyomdokaikon a klasszika-filológusok sora figyelt fel például a Trójáért tíz éve harcoló sereg vezéreinek ritka, de mégiscsak megélt kacagására, vagy Zeusz mosolyára az Iliászban, vagy Helené kérőinek eszelős nevetésére az Odüsszeiában. Előadásomban arra teszek kísérletet, hogy a humor legkülönbözőbb fajait – az iróniától a helyzetkomikumon át egészen a viccmesélésig és a szójátékig – mint az eposzok előadásának szerves, tudatosan használt költői eszközét mutassam be. Homérosz abban is a legjobb (Gregory Nagy), hogy színpadának szereplői teljes emberi életet élnek; az eposzban ennek az életnek a tragikus események mellett lépten-nyomon elénk táruló része a vidámság, a nevetés, a humoros pillanatok létrehozása és megélése is.

• * Határozatképtelenség esetén megtartandó esetleges megismételt közgyűlés időpontja 17:45. (az előadás után).

2016. április 2.

Meghívó

az Ókortudományi Társaság Pécsi Tagozatának
2016. április 6-án szerdán 15.30 órakor kezdődő
ülésére, mely a Pécsi Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Kar Ókor-délután rendezvényének záró eseménye lesz:

Esztári Réka (PTE, ELTE)
Írás a falon: Dániel 5, 25 a mezopotámiai ómen-irodalom tükrében

A tanulmány Vér Ádámmal (ELTE) közösen készült.

Az előadás Dániel könyve egyik híres jelenetének kulcsmotívumait, a Bélsaccár lakomáján megjelenő rejtélyes kéz által falra írt szöveget és annak dánieli megfejtését vizsgálja. Közismert, hogy Dániel könyve számos olyan motívumot és kifejezést tartalmaz, amelyek a mezopotámiai kulturális hagyományban gyökereznek – utóbbiak azonban a kulturális átvitel során új formát nyertek, új kontextusukban elveszítvén eredeti jelentésüket és jelentőségüket. Ilyesféle „párhuzamok” esetében (inter alia tüzes kemence, oroszlánok verme, translatio imperii visszatérő motívumai) tehát általában nem beszélhetünk konkrét szövegek egymásra hatásáról. A fenti jelenet kapcsán mégis egy közvetlen átvétel, szövegszintű hatás mellett fogok érvelni, bemutatva, hogy Dániel megfejtése nem csupán módszertanát tekintve kapcsolódik szorosan a folyamközi ómen- és kommentár-irodalomhoz, hanem szövegszerű egyezést is mutat az ókori mezopotámiai kanonikus ómen-gyűjtemények és -kommentárok kifejezés-világával.

Lindner Gyula (PTE)
A kétarcú Plutarkhosz – Megjegyzések a politeizmus működéséhez

Boiótia híres szülöttének, a khairóneiai Plutarkhosznak a sokoldalúsága, életművének sokszínűsége a maga teljességében a Moralia cím alatt összegyűjtött, legkülönbözőbb témákat átfogó írásain keresztül ragadható meg igazán. Fontos vetülete ennek az életműnek Plutarkhosz görög/római vallás iránt mutatott egész életén átívelő érdeklődése, amely lehetővé teszi, hogy kora legkülönbözőbb vallási jelenségeit – legyen az kultusz, mítosz vagy az istenek létének legkülönbözőbb aspektusai – és e jelenségekről alkotott véleményét írásaiban végigkövessük. Ha tehát a görög/római vallástörténet szempontjából igen gazdag és tanulságos műveit olvassuk, az életmű egy a politeizmus belső logikája által is generált ellentmondására lehetünk figyelmesek. Olyasvalaki, mint Plutarkhosz, Dionüszosz és Iszisz-misztériumainak valószínű beavatottja, Delphoi papja, aki szűkebb közösségének, Khairóneiának az áldozatain is kétségkívül részt vett, hogyan érvelhet az egyedüli, az időn kívül álló, mozdulatlan, a valódi létezést jelentő, az örökkévaló istenség mellett, ha más helyeken éppen az ősi, atyai hagyomány mellett tör lándzsát? Az előadás erre az ellentmondásra keresi a választ és igyekszik föloldani a kettő között feszülő ellentétet, ennek során pedig a görög politeizmus, a sokistenes kultuszgyakorlat bizonyos alapvető vonásaira, valamint a vallási pluralizmusban létrejövő olykor egymással szembenálló perspektívákra is igyekszik rámutatni.

Helyszín:
PTE Bölcsészettudományi Kar
Vargha Damján Konferenciaterem
Pécs, Ifjúság u. 6.

2016. február 12.

Meghívó

Bodnár István:
Bizonyítások és teleologikus magyarázatok Arisztotelésznél

című előadásai.

Az előadások témája:

Korinthosi edények a Kr. e. 7. század elejétől kezdve megtalálhatóak importként Etruriában, ahol a század második felében ezek nyomán megjelent egy helyi kerámiaprodukció. A figurális díszítéssel is ellátott ún. etruszko-korinthosi vázákat a Kr. e. 630 és 550 közötti évtizedekben készítették etruriai műhelyekben. Az etruszk kultúra egyik jellegzetessége a görög világból és a keleti Mediterraneumból érkező különféle minták felvétele és sajátos átalakítása. Az etruszko-korinthosi vázafestészet esetében a korinthosi kerámia jelentette a kiindulópontot, egyszerű imitáció helyett azonban önálló etruszk produkciónak tekinthető. A görög és az etruszk művészethez egyaránt kötődő etruszko-korinthosi kerámia helyzetének pontosabb megértésé­hez érdemes megvizsgálni, hogy milyen kapcsolatban áll a korszak más etruszk műfajaival és az Etruriában elérhető különféle görög importáruk kínálatával. Az előadás erre a kérdésre keres választ az etruszko-korinthosi kerámia formai repertoárjának és a vázák leletkontextusának elemzésével, valamint stilisztikai és ikonográfiai szempontok alapján.

Bodnár István:
Bizonyítások és teleologikus magyarázatok Arisztotelésznél

Nem kérdéses, hogy Arisztotelész természetfilozófiájában a teleologikus megfontolások kulcs­szerepet játszanak: gyakorta találkozunk olyan magyarázatokkal, hogy egy bizonyos élőlény azért rendelkezik egy bizonyos tulajdonsággal, mert ez számára jó, vagy legalábbis más lehetőségek­hez képest a lehető legjobb. Mégis, további vita tárgyát képezheti, hogy ezeket az ún. cél-okokat alkalmazó teleologikus magyarázatokat milyen módon lehet arisztotelészi bizonyító szillogizmu­sok megalkotása során felhasználni.

Előadásomban ezt a kérdéskört a Második Analitikából kiindulva közelítem meg. Az ott, a II. könyv 11. fejezetben előadottak szerint a bizonyító szillogizmusok minden esetben konklúzió­juk okát alkalmazzák a szillogizmus középfogalmának szerepében, és mind a négy arisztotelészi ok alkalmas lehet bizonyítások megalkotására. A cél-okok ilyen felhasználása azonban kilóg a sorból: azon példák, amelyeket Arisztotelész itt említ vagy valójában nem is a cél-okokról, hanem a cél-okságról szólnak, vagy noha utalnak is egy cél-okokat alkalmazó bizonyításra, ezt egy másik, a cél-okként szolgáló állapot vagy entitás létrehozásáért felelős ható okból kiinduló bizonyításra alapozva teszik. Mindkét esetben könnyen az a látszat keletkezhetnék, hogy a cél-okokat alkalmazó bizonyítások nem állnak meg a saját lábukon és valójában további kauzális megfontolások mozgósítására szorulnak.

Ez a látszat azonban csalóka. Leginkább abból táplálkozik, hogy modern okság-fogalmunk kitüntetett helyet biztosít azon okoknak, amelyek az arisztotelészi ható (vagy mozgató) okokhoz állnak közel. Ezzel szemben Arisztotelésznél a négy különböző ok, a négy különböző oksági magyarázat együttesen ad magyarázatot egy entitás, ill. egy tulajdonság meglétére, továbbá ezen okok, ill. oksági magyarázatok nem azonos súlyúak: van olyan oksági típus, amely alapvetőbb más oksági típusoknál. Ezen általánosabb belátásokból kiindulva két irányból térek vissza a Második Analitika szöveghelyének nehézségeihez. Először is Arisztotelész biológiai műveiből hozok néhány példát arra, hogy a cél-okság hogyan szerepel az itteni magyarázatokban, milyen módon kapcsolódik más oksági típusokat alkalmazó magyarázatokhoz, és hogyan lehet ezeket a cél-oksági megfontolásokat bizonyítási formába önteni. Másrészről, a Második Analitika szöve­géhez visszatérve arra hívom fel a figyelmet, hogy a cél-okságra adott itteni példa egyáltalán nem áll távol attól, ahogy a biológiai művekben a különböző oksági típusok egymáshoz kapcsolód­nak, és valójában a Második Analitika többi példájában is találhatunk ezen összefüggésekre utaló jeleket.