Ókortudományi Társaság

Bollók Ádám:
A késő ókori elit temetkezései a Kelet-Mediterráneumban: kereszténység és társadalmi reprezentáció

című előadásai.

Az előadások témája:

Seneca mindennapos meditációs gyakorlatában a lélek racionális részét a standard sztoikus monista tanítással szemben osztottnak ábrázolta: éjszakai önvizsgálata során egy titkos, a racionális lélekrészen belül elkülönült cenzor normatív állításokkal feddi meg Senecát a nap során kikémlelt helytelen tetteiért (De Ira 3.36). De vajon ki ez a kém? Van-e bármilyen filozófiai szerepe vagy mindössze Seneca retorikai-poétikai eszköze a meditatio minél élénkebb ábrázolására? Előadásomban ennek a különös lelki entitásnak az azonosítására teszek kísérletet. Eredetének nyomai Seneca leveleihez vezetnek és a Luciliussal folytatott sermo komplex kérdéskörére irányítják a figyelmet, ezért a nyomozás során olyan kapcsolatokat is megvizsgálok, mint az egyes beszélői hangok egymáshoz és az olvasóhoz való viszonyai a levelekben, az olvasó eltérő pozíciója a levelek és Seneca többi filozófiai művének értelmezése során, valamint az episztoláris forma filozófiai következményeit Seneca filozófiájában.

Bollók Ádám:
A késő ókori elit temetkezései a Kelet-Mediterráneumban: kereszténység és társadalmi reprezentáció

Az európai történeti és régészeti kutatásban hosszú ideig széles körben elfogadottnak számított az az alapfeltételezés, amelynek értelmében a kereszténység elterjedése az élet számos más területe mellett a halálhoz és a temetéshez való viszonyt is gyökeresen átformálta az ókor utolsó évszázadai során. A késő ókori keresztények temetkezéseit a legtöbben a tudatosan vállalt visszafogottsággal, sokszor kifejezett szegénységgel társították, sírjaikat egyszerűnek és a társadalmi reprezentáció drága kellékeitől mentesnek feltételezve. A szegényesség és a „mellékletnélküliség” annak ellenére is mintegy a keresztény temetkezések szinonimáivá váltak, hogy pusztán a római katakombák freskókkal gazdagon díszített hypogeumai és a keresztény témákat hordozó faragott márvány szarkofágok sora is határozottan jelezte: a keresztény közösségek szegény és jómódú tagjai közötti különbségek nem tűntek el teljesen a halál pillanatában. Az előadás e különbségek kifejeződési formáit veszi vizsgálat alá egy olyan térségben, a Mediterráneum keleti felében, amelynek keresztény temetkezései a Róma városi katakombákkal ellentétben sohasem kerültek igazán a kutatás fókuszába. A rendelkezésre álló 4‒7. századi írott és régészeti forrásanyag áttekintésével arra kíván rámutatni, hogy kereszténység és társadalmi reprezentáció a késő ókorban korántsem álltak egymással olyan éles kontrasztban, mint azt a modern tudományos konszenzus alapján várhatnánk.